Vízummentesen utazhatnak december 19. után a Schengen-térségbe Szerbia, Montenegró és Macedónia állampolgárai – döntöttek hétfőn az EU27-ek belügyminiszterei. Albánia és Bosznia-Hercegovina lakosainak még egy darabig várniuk kell ugyanerre a lehetőségre.

Régi vágyuk teljesül a Nyugat-Balkán államainak, amikor december 19-én tulajdonképpen megnyílnak lakosaik előtt az Európai Unió határai. Az EU27-ek belügyminiszterei hétfőn úgy döntöttek, hogy Szerbia, Montenegró és Volt Jugoszláv Köztársaság Macedónia állampolgárai Karácsony előtt már vízummentesen utazhatnak a Schengen-térség országaiba, vagyis Nagy-Britannia és Írország kivételével az egész EU-ba.

„A döntés szorosabbra fűzi a kapcsolatokat és nagy jelentőséggel bír a szóban forgó államok számára” – jelentette ki Tobias Billström, a migrációs ügyekért felelős svéd miniszter az ülést követően. Billström jelezte, hogy Albániának és Bosznia-Hercegovinának, amelyek még nem felelnek meg minden kritériumnak, egyelőre várniuk kell a vízummentes utazásra. A Tanács ugyanakkor felkérte a Bizottságot, hogy amint a feltételek teljesülnek, késlekedés nélkül tegyen javaslatot a vízumkorlátozások eltörlésére e két országgal szemben is – ez legkorábban valamikor 2010 közepén várható.

A vízumliberalizáció ugyanakkor nem terjed ki Koszovó állampolgáraira, így a koszovói szerbekre sem. Jacques Barrot bel- és igazságügyi biztos ugyanakkor elképzelhetőnek nevezte, hogy bizonyos kategóriákban olcsóbban hozzáférhetővé tegyék majd a vízum megszerzését a koszovói állampolgárok számára. A vízumliberalizációról még 2008. elején indult meg a párbeszéd az EU és a Nyugat-Balkán országai között.

A belügyminiszterek hétfőn új céldátumot tűztek ki a schengeni együttműködésben résztvevő országok számára a külső határok őrizetét hatékonyabbá tévő vízuminformációs rendszer (VIS) beüzemelésére. Az új határidő 2010. decembere. Jacques Barrot biztos elismerte, hogy késésben vannak a rendszer felállításával, de – mint rámutatott -, ha a nemzeti rendszerek elkészülnek, akkor 2010 végétől működőképes lehet a VIS. A schengeni információs rendszer új generációja (SIS II) esetében Barrot szerint 2010. januári tesztelést irányoztak elő, amelyet követően a Tanácsnak két hónapja lesz arra, hogy eldöntse, sikerült-e a rendszer kísérleti beüzemelése. Ha nem, akkor alternatív megoldás után néz az EU – közölte a biztos, aki szerint egy ügynökségre kellene bízni a három nagy információs rendszer, a VIS, az SIS II és az ujjlenyomatok vételére és tárolására létrehozott EURODAC-ot.