A lakosság lesz a legfőbb, a gyógyszerésztársadalom a második számú kárvallottja az egészségügyi “salátatörvény” patikákat érintő módosításának – mondták a szakmai kamara vezetői szerdai sajtótájékoztatójukon, Budapesten.

Hankó Zoltán alelnök szerint azzal, hogy az újonnan létesülő gyógyszertárak heti nyitva tartását a szakmai szervezetekkel korábban kialkudott 84 helyett 60 órában minimálták, megakadályozzák a veszteséges patikák számának csökkentését, miközben a 2400 hazai gyógyszertár közül 700 mínusszal zárta a 2008-as esztendőt. A túl könnyű piacra lépési lehetőségek miatt ma már döntően szakmailag és üzletileg megalapozatlan patikalétesítések vannak és ez az ágazat működési költségeit tovább növeli, miközben egyre több a veszteséges gyógyszertár.

Emlékeztetett arra: két nagy, az utóbbi hónapokban csődbe ment gyógyszertárlánc összesen hétmilliárd forinttal maradt adósa a nagykereskedőknek.

Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke érthetetlennek és inkorrektnek nevezte, hogy a törvénymódosítási folyamat végső szakaszában olyan pontokat is a velük való egyeztetés nélkül változtattak meg, amelyeken korábban konszenzusra jutott velük a kormányzat. Szerinte az eljárás mellett se szakmai, se társadalmi szempontok nem szólnak, de alkotmányossági szempontból sem volt sürgető a változtatás.

Kapcsolódó cikk:

Szabad patikaalapítás, egészségügyi bírság, egészségnevelési reklám – Elfogadták az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosítását