2009. december 11-én az Európai Unió és Svájc lezárta a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és e redetmegjelöléseinek oltalmáról szóló kétoldalú megállapodás létrehozására irányuló tárgyalásokat. A megállapodástervezet az előzetes eljárás befejezését követően lehetővé teszi majd a szerződő felek földrajzi jelzéseinek a másik fél területén történő oltalmát.

A megállapodástervezet hatálya az Unióban jelenleg bejegyzett körülbelül nyolcszáz, és a Svájcban bejegyzett mintegy húsz földrajzi jelzésre terjed ki, így immár a földrajzi jelzések teljes köre fog védelmet élvezni, mivel az EU és Svájc közötti, a mezőgazdasági kereskedelemről szóló 2002. június 1-től hatályban levő megállapodás a borok és szeszesitalok védelmére már eddig is kiterjedt. A megállapodástervezet az aktualizálásra és rendszeres konzultációkra vonatkozó mechanizmust is tartalmaz, ami lehetővé teszi többek között, hogy a listát rendszeresen új földrajzi jelzésekkel bővítsék.

A megállapodástervezet a tagállamoknak a földrajzi jelzések védelmének nemzetközi szintű kiterjesztésére irányuló szándékát, valamint az Európai Unió és Svájc ezzel kapcsolatos álláspontjának közeledését tükrözi.

Másrészről a földrajzi jelzések védelméről szóló megállapodásnak az Európai Unió és Svájc közötti megkötése kedvezően fogja befolyásolni a kétoldalú kereskedelmet, ezen belül is különösen a magas hozzáadottértékű mezőgazdasági termékek Közösségből történő kivitelét. Ezzel összefüggésben érdemes megjegyezni, hogy Svájc (4,8 milliárd EUR értékben) az Egyesült Államok és Oroszország után a mezőgazdasági és feldolgozott mezőgazdasági termékek harmadik legfontosabb exportpiaca. A Svájcba irányuló kivitel nagy részét minőségi termékek széles választéka adja. A megállapodástervezet egészen biztosan hozzájárul a svájci piacon forgalmazott, védett földrajzi megnevezésű élelmiszerek helyzetének megszilárdításához és javításához, valamint az Európai Unió minőségpolitikájának általános előmozdításához.