Név szerinti szavazással az Országgyűlés elfogadta a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslatot, amely alapján ősztől kisebb létszámúak lesznek az önkormányzati képviselő-testületek.

A név szerinti szavazást a Jobbik kérte. A képviselők közül 259-en szavaztak igennel, 94-en nemmel. Az előterjesztésre igennel szavazott a Fidesz- és KDNP-frakció, az MSZP és a Jobbik képviselői viszont elutasították azt. A plenáris ülésről kivonultak, így a zárószavazáson nem vettek részt a Lehet Más a Politika (LMP) képviselői, mert nem értenek egyet a törvénnyel. Az Országgyűlés döntött arról is, hogy a köztársasági elnöktől kéri a törvény sürgős kihirdetését.

Az egyik előterjesztő, a fideszes Kósa Lajos szerint nem szűkítik a jelöltállítás feltételeit, és a törvényjavaslatról – beterjesztése előtt – konzultáltak az önkormányzati szövetségekkel is. Hozzátette: a szövetségek támogatták és jónak tartották a javaslatot.

A kormánypárti politikus szerint “nem fűnyíróelvszerűen” csökkentik a képviselő-testületek számát, hanem messzemenően figyelembe vették a működőképességet.

Kósa Lajos az ajánlószelvényekkel kapcsolatos észrevételekre közölte: “úgy értékeljük, hogy nem szűkítettük érdemben, csak egyértelművé tettük az önkormányzati választásokon milyen feltételekkel lehet valaki jelölt”. Azt kérdezte, mennyire demokratikus az LMP által javasolt rendszer, hogy ajánlószelvény helyett kaucióval lehessen valaki jelölt.

Szerinte figyelembe vették az ellenzék javaslatait, így azt is, miszerint a kompenzációs listára nem kerülnek fel a mandátumot szerzett szavazatok.

A név szerint szavazás során a jobbikos képviselők betűről betűre felmutatták az “egypártrendszer” feliratot, majd a szavazás eredményének hivatalos bejelentése után egy transzparenst tartottak fel az ülésteremben, amelyre az volt írva: “Az önkormányzatiság élt 20 évet”.

A jogszabály szerint már idén ősztől csökken az önkormányzati képviselő-testületek létszáma. A törvény egyes esetekben szigorúbb követelményeket rendel a jelölt- és a listaállításhoz, és felváltja az 1990-ben elfogadott, azóta többször módosított, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényt.