Nem tehetik a gépjárművel kapcsolatos jótállást attól függővé a gyártók a jövőben, hogy hivatalos márkaszerviz végezte-e az olajcserét, illetve egyéb, jótálláson kívüli karbantartási, javítási munkákat. Az Európai Bizottság nemrég tette közzé a gépjármű ágazatot érintő új csoportmentességi rendeletét és a hozzátartozó iránymutatást.

A rendeletben olyan, a fogyasztók széles körét is érintő rendelkezések is megtalálhatóak, melyek létjogosultságát korábban több hazai társadalmi szervezet is hangoztatta.

Így Magyarországon közérdekű kereset is indult annak megállapítására, hogy tisztességtelen a cégek azon általános szerződési feltétele, mely szerint az újonnan vásárolt autók esetén csak akkor érvényesíthetik a jótállásból eredő jogaikat a fogyasztók, ha eleget tesznek a márkakereskedések által előírt feltételeknek.  Azaz a fogyasztók saját költségükre a személygépkocsit meghatározott kilométerenként vagy időszakonként ellenőrzésre voltak kénytelenek vinni az arra kijelölt márkaszervizekbe, ami számukra a működtetési költségeken felül több tízezer forintos többletköltséget jelentett akkor is, ha nem is használták az autót. Amennyiben a feltételeket nem teljesítették, akkor az a jótállás elvesztésével is járhatott.

Az Európai Bizottság rendelete értelmében a jövőben nem köthetik a gépjárművel kapcsolatos jótállást attól függővé, hogy hivatalos márkaszerviz végezte-e a nem jótállás körébe tartozó olajcserét, illetve egyéb karbantartási, javítási munkákat. Mindez azért is fontos, mert a gépjármű tartás költségeinek körülbelül a 40%-át a karbantartási és javítási munkák teszik ki.

Európai Bizottság gépjármű ágazatot érintő új csoportmentességi rendelete elolvasható →