A regionális államigazgatási hivatalok helyett – a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerveként – szeptember elsejétől ismét felállnak a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok, amelyek “szuperhivatalként” működnek majd – írta a keddi Népszabadság.

A napilap szerint a struktúra átalakításához szükséges jogszabályi hátteret a kabinet egy múlt pénteken kihirdetett kormányhatározattal már megteremtette.

Megyei kormányhivatalok jönnek létre, amelyek élén az állam megyei vezetője áll, aki – a rendőrség és az APEH kivételével – maga alá gyűjti, átszervezi, ésszerűsíti a hivatalokat – közölte Orbán Viktor még kijelölt miniszterelnökként. Szerinte a nyár végére a középszintű közigazgatást teljesen átalakítják, mert ,,lehetetlen, hogy negyven körüli hatóságnál kelljen az embernek az ügyeit intéznie középszinten”.

A rendelet nem sorolja fel tételesen, hogy milyen területek tartoznak majd a hivatalokhoz, de a Népszabadság – Orbán Viktor kormányfő korábbi kijelentései alapján – valószínűsíti, hogy például a tisztiorvosi szolgálat, a Magyar Államkincstár, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, a környezetvédelmi, illetve a munkaügyi felügyelőség, vagy a Nemzeti Közlekedési Hatóság most még önállóan működő regionális vagy megyei szervei a közigazgatási hivatal részévé válnak.

A teljes cikk elolvasható a Népszabadság Online oldalán →

Kepcsolódó cikk:

Szeptember 1-től visszaáll az önkormányzatok törvényességi ellenőrzése →