Az Új Széchenyi Tervben egyfordulósak lesznek a pályázatok, egyszerűsödik a bírálati eljárás és minden pályázathoz, egységes, általános szerződési feltételek kapcsolódnak majd.

Az új pályázati eljárás az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból érkező uniós források igénylésére vonatkozik.

A kormány rendeletet fogadott el az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó uniós források pályáztatási rendjének egyszerűsítése érdekében – jelentette be Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. Az eddig szakaszonként külön jogszabályban szabályozott pályázati feltételek helyett most egy egységes szabályozás jön létre. A kormány reményei szerint ezzel átláthatóbb lesz a rendszer, könnyebb lesz tájékozódódni és gyorsabb is lesz a pályázás.

A legfontosabb újdonság, hogy az eddigi, nagyrészt kétfordulós helyett egyfordulós pályázatokat írnak majd ki. Emellett egyszerűsödik és rövidül is a bírálati eljárás. A szerződéskötési idő is csökken azzal, hogy egységes általános szerződési feltételek lesznek minden pályázathoz, így a pályázók előre tudják majd, hogy mik a kötelezettségeik. Az új pályázati eljárás az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból érkező uniós források igénylésére vonatkozik majd – mondta Navracsics Tibor. A változtatásokról a kormány egy pályázati kézikönyvet is készít, valamint minél több helyszínen személyes tanácsadást is biztosítanak majd az érdeklődőknek.

Az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó pályázatokat pénteken mutatja be Orbán Viktor miniszterelnök Matolcsy György nemzetgazdasági és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterekkel együtt. Az új programmal a kormány célja Magyarország versenyképességének javítása és a munkahelyteremtés ösztönzésén keresztül a foglalkoztatottság bővítése – mondta a miniszterelnök-helyettes.