„Az országgyűlés tárgyalja a Kultúráért Felelős Államtitkárság által előkészített világörökségi törvényt, amellyel hazánk eleget tesz nemzetközi kötelezettségeinek és egyben méltó törvényi keretet a világörökségi helyszínek védelmének”.

„Annak érdekében, hogy a nemzetközi szempontból is kiemelt értékeket hordozó és őrző helyszínek megőrizhessék és fenntarthassák örökségüket, szükségessé vált egy önálló, a világörökségi helyszínek speciális státuszára és különbözőségeire is figyelemmel lévő törvény megalkotása. Ennek szellemében a kormány egy világviszonylatban is egyedülálló, a hazai világörökség megóvását biztosító szabályozást dolgozott ki” –tette hozzá Hammerstein Judit.

 

A törvény megalkotása nemcsak hazai viszonylatban, hanem nemzetközi kontextusban is jelentős eseménynek és eredménynek számít. A világon eddig csak négy ország – a Dél-afrikai Köztársaság, Olaszország, Románia és Ausztrália – szabályozta külön a világörökség védelmét. A magyarországi világörökségi törvény megalkotása egy még csak most kibontakozó trendbe illeszkedik, amelynek keretében hazánk még a trendformálók közé tartozhat.

 

Ennek jeleként értékelhető, hogy a Visegrádi 4-ek is igen nagy érdeklődéssel fogadták a magyar szándékot a világörökségről szóló törvény megalkotásáról. A Fertőtáj-Neusiedlersee közös világörökségi helyszínre tekintettel az ausztriai szakemberek is mintaként várják a magyar jogszabály megszületését.

 

Az elfogadandó törvény hatálya a Világörökség Bizottság határozata alapján a Világörökség Jegyzékbe felvett, világörökségi címmel rendelkező helyszínekre, és azok esetleges védőövezeteire terjed ki. Ezek Budapesten a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út, továbbá Hollókő ófalu és táji környezete, az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai, az ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete, a Hortobágyi Nemzeti Park, a Puszta, Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője, Fertő/Neusiedlersee kultúrtáj, valamint a tokaji történelmi borvidék kultúrtáj.

 

A törvény hatálya kiterjed továbbá a Világörökség Központhoz bejelentett, a Világörökségi Várományos Helyszínek Jegyzékében szereplő helyszínekre és azok esetleges védőövezeteire.