A főtanácsnok által a C-483/09. és C-1/10. sz., Magatte Gueye és Valentín Salmerón Sánchez egyesített ügyekben ismertetett indítvány.
Juliane Kokott főtanácsnok szerint nem tartozik az uniós jog hatálya alá az, hogy a családon belüli erőszak valamely sértettje számára biztosítani kell-e, hogy úgy dönthessen, haladéktalanul ismét együtt fog élni támadójával. A sértett véleményét azonban figyelembe lehet venni a nemzeti jogban előírt távoltartási intézkedés időtartamának meghatározásakor.
A családon belüli erőszak eseteiben a spanyol bíróságok – a büntetőjogi szankciók mellett – kötelesek olyan büntetést kiszabni, amely tiltja, hogy az erőszakos cselekmények elkövetője a sértett közelében tartózkodjon. Ez a büntetés kötelező, és azt a családon belüli erőszakkal kapcsolatos valamennyi esetben – még a szóbeli fenyegetésekhez hasonló, kevésbé súlyos esetekben is – ki kell szabni. A sértett védelmére irányuló távoltartási intézkedés időtartama legalább hat hónap. E távoltartási intézkedés betartásának elmulasztása önmagában is bűncselekménynek minősül.
M. Gueyét és V. Salmerón Sánchezt a házastársaikkal szembeni rossz bánásmód miatt ítélték el. Olyan büntetést szabtak ki velük szemben, amelynek értelmében – tizenhét illetve tizenhat hónapig – nem közelíthetik meg a sértetteket, illetve nem léphetnek velük kapcsolatba. Büntetőjogi felelősségük megállapítása után néhány nappal M. Gueye és V. Salmerón Sánchez házastársukkal ismét életközösséget létesítettek. A velük szemben hozott távoltartási intézkedés betartásának elmulasztása miatt letartóztatták őket és megállapították büntetőjogi felelősségüket. Ennek megállapításával szemben mindketten fellebbezést nyújtottak be az Audiencia Provincial de Tarragonához (tarragonai tartományi bíróság, Spanyolország). E fellebbezések keretében a vádlottak házastársai a spanyol jogszabályok közvetett áldozatainak tekintették magukat. A két asszony ugyanis előadta, hogy házastársaikkal kényszer nélkül, önként, nem gazdasági okokból folytatták kapcsolatukat, valamint hogy az együttélés folytatását ők kezdeményezték.
Az Audiencia Provincial de Tarragona ezzel összefüggésben lényegében arra kíván választ kapni, hogy a büntetőeljárásban a sértett jogállásáról szóló 2001/220/IB kerethatározattal1 ellentétes-e az a nemzeti szabályozás, amely a családon belüli erőszakos cselekmény esetében a sértettől való távoltartási intézkedés kötelező jellegű alkalmazását írja elő az erőszakos cselekmények elkövetőivel szemben, anélkül azonban, hogy biztosítaná azt a lehetőséget, hogy e tekintetben – az ügy körülményeinek és különösen a sértett azon óhajának mérlegelését követően, hogy az elkövetővel újból kapcsolatot kíván tartani – mellőzze az intézkedés elfogadását.
Juliane Kokott főtanácsnok ma ismertetett indítványában mindenekelőtt azt ismeri el, hogy az említetthez hasonló, kötelező jellegű távoltartási intézkedés a családon belüli erőszakkal szembeni hatékony állami fellépés, valamint a sértett magán- és családi életéhez való joga tiszteletben tartásának kereszteződésében helyezkedik el. Mindazonáltal úgy véli, hogy nem tartozik a 2001/220 kerethatározat alkalmazási körébe a különböző érdekek mérlegelésének e bonyolult kérdése. E tekintetben Juliane Kokott hangsúlyozza, hogy a 2001/220 kerethatározat nem általánosan a sértett védelmével összefüggő aspektusok összességét, hanem a büntetőeljárási garanciákkal kapcsolatosakat szabályozza (úgy mint a meghallgatás, a bizonyítékok szolgáltatása, a tájékoztatáshoz való jog stb.). A főtanácsnok úgy véli, hogy nem tartozik az eljárási garanciák körébe – ekként pedig a kerethatározat hatálya alá – azon büntetések formája és időtartama, amelyeket a tagállamok a családon belüli erőszakos cselekmények esetében írhatnak elő. A főtanácsnok tehát arra a következtetésre jut, hogy a spanyol jogban előírt, szisztematikus távoltartási intézkedéshez hasonló valamely büntetés megfelelősége nem vizsgálható a 2001/220 kerethatározattal összefüggésben.
A főtanácsnok másodsorban a kerethatározatban a sértett tekintetében elismert meghallgatáshoz való jog terjedelmét, valamint az említett jog által a bűncselekmény elkövetőjével szemben alkalmazandó büntetésre gyakorolt hatásokat vizsgálja. Juliane Kokott e tekintetben pontosítja, hogy a sértett meghallgatáshoz való joga arra kötelezi a tagállamokat, hogy biztosítsák számára azt a lehetőséget, hogy valamely távoltartó intézkedés meghozatalát illetően véleményét kifejthesse, amennyiben a sértett az elkövetővel szoros kapcsolatban áll és amennyiben az ehhez hasonló büntetés magán- és családi életében közvetett hatásokat okozna. A főtanácsnok úgy véli, hogy a meghallgatáshoz való jog hatékony
érvényesülésének biztosítása céljából lehetségesnek kell lennie, hogy a bíróság a büntetési tételek nemzeti jogban előírt alsó és felső határának tiszteletben tartása mellett figyelembe vegye a sértett vallomását a büntetés meghatározása tekintetében. Ez a követelmény azonban nem feltételezi azt, hogy a büntetés kiszabása a sértett mérlegelésétől függjön, valamint hogy a hatáskörrel rendelkező bíróságot kösse a sértett értékelése.
Emlékeztető:
A főtanácsnok indítványa nem köti a Bíróságot. A főtanácsnok feladata, hogy teljesen pártatlanul és függetlenül eljárva a rábízott ügy jogi megoldására vonatkozó javaslatot terjesszen a Bíróság elé. A Bíróság bírái most kezdik meg a tanácskozást a jelen ügyben. Az ítéletet későbbi időpontban hozzák meg.
Az előzetes döntéshozatali eljárás lehetővé teszi a tagállami bíróságok számára, hogy az előttük folyamatban lévő jogvita keretében az uniós jog értelmezésére vagy valamely uniós jogi aktus érvényességére vonatkozó kérdést terjesszenek a Bíróság elé. A Bíróság nem dönti el a tagállami bíróság előtti jogvitát. A nemzeti bíróság feladata, hogy az ügyet a Bíróság határozata alapján elbírálja. E határozat a tartalmilag hasonló kérdésben eljáró más nemzeti bíróságokat is köti.
———————————————————————————————
1 A büntetőeljárásban a sértett jogállásáról szóló, 2001. március 15-i 2001/220/IB tanácsi kerethatározat (HL L 82., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás: 19. fejezet, 4. kötet, 72. o.).
