Az Új Széchenyi Tervben mintegy 173 milliárd forint áll rendelkezésre a vállalkozások fejlesztésére – mondta Szöllősi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten.

A K&H Bank és a Piac&Profit “Üzleti tippek” című konferenciasorozatának csütörtöki rendezvényén a vállalkozásfejlesztésért és iparért felelős helyettes államtitkár előadásában kifejtette, az ország versenyképességének javítása érdekében is kulcskérdés a vállalkozások adminisztratív kötelezettségeinek csökkentése.
Rámutatott: a 25.000-26.000 milliárd forintot kitevő magyarországi bruttó hazai termékhez (GDP) képest a vállalkozások adminisztrációs terhe több mint 2.000 milliárd forint.
Barcza György, a K&H vezető elemzője makrogazdasági elemzésében kiemelte: a következő néhány hónapban a forint euróhoz mért árfolyama várhatóan a 260-270 forintos sávban marad.
Szöllősi László kiemelte: a kis- és közepes cégek adják a magyarországi vállalkozások több mint 99 százalékát, az összes foglalkoztatott dolgozó több mint 73 százaléka valamilyen kis- és közepes vállalkozásnál (kkv) talált munkát, a kkv-k részesedése a versenyszféra által előállított hozzáadott értékből 56,1 százalékot ér el.
A kormány már tavaly nyár elején az I. akciótervében nagy hangsúlyt helyezett a vállalkozások üzleti terheinek mérséklésére, így döntött a kabinet a kisadók eltörléséről, a társasági adó kedvezményes kulcsának kiterjesztéséről – mutatott rá a helyettes államtitkár.
Szöllősi László hangsúlyozta: a Széchenyi Kártya program kiterjesztése, a kártyák felhasználhatóságának kiterjesztése új gazdasági területekre is ezt a célt szolgálta.
A kormány egyik fő célkitűzése továbbra is az, hogy 10 év alatt egymillió új, adózó munkahelyet hozzon létre, ennek érdekében az Új Széchenyi Tervben egyszerűsítették, könnyítették a pályázati rendszert.
Barcza György pedig arról szólt, hogy a korábbi években a reálkeresetek növekedése meghaladta a reáljövedelmek emelkedését, ezért a kormány a foglalkoztatás szintjének emelését tekinti elsődlegesen fontosnak. Az elemző grafikonokkal érzékeltette: a foglalkoztatási arány emelése az ország versenyképessége szempontjából is kiemelt jelentőségű.