Sürgős uniós fizetési garanciák nélkül a Nemzetközi Valutaalap nem folyósíthatja a következő, 3 milliárd eurós támogatási részletet a szakadék felett egyensúlyozó Görögországnak.

A jelek szerint az Európai Uniónak sürgősen döntést kell hoznia annak érdekében, hogy júniusban elkerüljék Görögország fizetésképtelenségét. Sajtóértesülések szerint (többek között a Süddeutsche Zeitung írt erről) a hetek óta Görögországban tartózkodó trojka várhatóan hétfőn arra a következtetésre jut, hogy a görög adósság refinanszírozása 2012-ben nincs biztosítva.

Miként arra Jean-Claude Juncker, az Eurócsoport elnöke csütörtökön felhívta a figyelmet, az IMF belső szabályai nem engedik, hogy a valutaalap ilyen helyzetben egy országnak kölcsönt nyújtson. Ebből az is következik, hogy vagy az EU-nak kell kipótolni a kieső részt a következő, júniusban esedékes 12 milliárd eurós részletből, vagy kezességet kell vállalnia az IMF számára arra, hogy görög államcsőd esetén is visszakapja a pénzt. Az IMF egy bizottsági szóvivő szerint valamivel több, mint 3 milliárddal járulna hozzá a következő hitelrészlethez.

Athénnak égetően nagy szüksége van a pénzre, hogy júniusban lejáró törlesztőrészletét teljesíteni tudja. EU-diplomaták szerint a görög helyzet sokkal veszélyesebb, mint a portugál vagy az ír, elsősorban azért, mert Athén esetében bebizonyosodott, hogy nem volt képes megfelelni a programban vele szemben támasztott feltételeknek.

EU-források úgy vélik, hogy Görögország esetében az EU-nak most két szakaszban kell cselekednie. Először is gondoskodnia kell a görögök azonnali finanszírozási szükségleteiről, aminek része lehet egy uniós kezességvállalás az IMF-fel szemben. Másodszor pedig alighanem hozzá kell látni egy újabb görög program kidolgozásához. Mint arra Juncker is célzott, egyáltalán nem lehet készpénznek venni azt, hogy az eurózóna tagjai készek lesznek az IMF helyébe lépni. „Éberen figyeljük, mit tesz az IMF és ha nem mondják azt, hogy újabb hitelrészletet tesznek hozzáférhetővé, akkor mi sem fizetünk” – jelentette ki Mark Rütte, holland miniszterelnök.

Bár a piacok egyre jobban sürgetik, az EU mostanáig ellenállt a görög államadósság átrendezésének, mert tart annak az európai bankrendszerre esetlegesen kifejtendő negatív hatásaitól, valamint a fertőzés átterjedésétől Spanyolországra, Olaszországra és más sebezhetőbb eurózóna-tagállamokra.