Az egyes cselekményekhez nem kapcsolódó tanúk meghallgatásával folytatódott a bizonyítási eljárás a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat miatt indult büntetőperben pénteken a Pest Megyei Bíróságon.

A tárgyaláson tanúként hallgatták meg azt a lakatosként dolgozó debreceni férfit, aki zárat cserélt és más lakatosmunkákat is végzett Fehérné Nyalka Éva, a vádlottak munkaadójának dombostanyai hétvégi házán.

A tanú állítása szerint a megbízásakor a helyszínen jelen volt Kiss Árpád elsőrendű vádlott – aki Fehérné korábbi szeretője volt – és egy számára ismeretlen, magas, izmos és kopasz férfi, aki nincs a vádlottak között.

Szatmári Zoltán elmondta, hogy ő javította azt a fémmel megerősített ajtót is, amely a hétvégi ház padlószint alatti rejtekhelyét fedte. (Ott találták meg a vádlottak 2009. augusztus 21-i elfogása után a besenyszögi vadásztól elrabolt két sörétes fegyvert, amelyek csöveit levágták. A nyomozók géppisztolytárakat és több lőszert is találtak.)

Kitért arra: a debreceni Perényi 1 nevű szórakozóhelyen is cserélt korábban zárakat, amikor ott felújítások voltak. (A szórakozóhelyen – a négy vádlott munkahelyén – egy fal mögé rejtve találták meg a romák elleni támadássorozathoz használt, szintén a besenyszögi vadásztól 2008 márciusában elrabolt fegyvereket, illetve az azokhoz való lőszereket.)

Egy másik tanú, T. Ernő, aki Fehérné Nyalka Évához hasonlóan zenei programok szervezésével foglalkozott, arról beszélt, mikor és milyen közös zenei és más eseményeket szerveztek Debrecenben. A bíró azt tudakolta a tanútól, hogy a Perényi 1 nevű hely mikor volt nyitva.

A programszervező meghallgatása után szünetet rendeltek el, mert egy beidézett tanú nem jelent meg, indoklás nélkül maradt távol.