A Gyöngyösi Városi Ügyészség a TASZ panasza alapján, felülbírálva a rendőrség döntését elrendelte a nyomozást gyűlölet-bűncselekmény gyanúja miatt annak a kismamának az ügyében, akit Gyöngyöspatán az egyenruhások illegális járőrözése idején maszkos, ostoros személyek gyűlölködése annyira megijesztett, hogy koraszülés indult meg nála.

A rendőrség a TASZ feljelentését korábban arra hivatkozva utasította el, hogy a terhes kismama testközelből követése, köpködése nem bűncselekmény, hanem becsületsértés szabálysértése. Az ügy részleteit és a TASZ panaszát megismerheti itt.

A Gyöngyösi Ügyészség határozata – összhangban a feljelentést elutasító rendőrségi döntés ellen benyújtott panaszunkkal – megállapítja, hogy: “A közelmúltban Gyöngyöspatán történt más események ismeretében nyilvánvalóan nem zárható ki az sem, sőt inkább alaposan következtetni lehet rá, hogy a sértettel szembeni fellépésre roma származása miatt került sor“.

A határozat továbbá a közösség tagja elleni erőszak bűntettének joggyakorlata szempontjából igen fontos előrelépést jelent, ugyanis felhívja a figyelmet arra, hogy a közösség tagja elleni erőszak bűntettét nem csak bántalmazással, hanem az ember cselekvési szabadságának bármilyen megfosztását megvalósító kényszerítéssel is meg lehet valósítani. “Jelen ügyben a feljelentésben közölt adatokból az állapítható meg, hogy az ismeretlen elkövetőknek a sértettel szemben tanúsított viselkedése, ruházata félelmet váltott ki, a vásárolni induló sértett eredeti céljától eltérően hazamenekülni kényszerült. A feljelentés szerinti magatartás tehát álláspontom szerint a jogalkalmazói gyakorlat által kialakított kényszerítés fogalmi körébe vonható.”

Ennek azért van különös jelentősége, mert nincs tudomásunk róla, hogy a közösség tagja elleni erőszak gyűlölet-bűncselekmény (Btk. 174/B.§) gyanúját vagy megvalósulását a magyar jogalkalmazó nem bántalmazás, hanem kényszerítés mint elkövetési magatartás alapján más ügyben már megállapította volna. Nyilván emiatt hivatkozik az ügyészség is egy másik bűncselekmény, a kényszerítés (Btk. 174.§) bűntettének joggyakorlatára határozatában.