Tíz-tíz hónap, két évre felfüggesztett, fiatalkorúak fogházában letöltendő büntetésre ítélte a Győri Városi Bíróság kedden azt a három fiút, akik egy csornai általános iskola előtt nyolcadik osztályosként annyira megverték egy évfolyamtársukat, hogy a fiú áll- és orrcsonttörést szenvedett.

A vádlottak, szüleik, valamint az ügyész és a kirendelt védő is jelezte: elfogadja az ítéletet, amely ezzel jogerőre emelkedett. Az indokolásban a bíró hangsúlyozta: csak a szerencsének köszönhető, hogy a sértett nem szenvedett maradandó sérüléseket, ugyanakkor az ítélettel arra kíván lehetőséget adni, hogy a három fiú a jövőben normális életet folytathasson.
A bíró kitért arra is: a fiúk nem adtak esélyt a megtámadott diáknak védekezésre, mivel az elsőrendű vádlott akkor ütötte meg, amikor kilépett az iskola ajtaján, majd amikor az visszaütött, a többiek is bekapcsolódtak bántalmazásába.
Elmondta azt is, hogy a három vádlott közül ketten már kaptak korábban igazgatói intőt erőszakos cselekménnyel kapcsolatban, a harmadik gyerek pedig a szakvélemények szerint csendes, befelé forduló, befolyásolható típus, aki a másik kettővel érezte magát erősnek.
A sértett a tárgyaláson arról beszélt: támadói az iskolában ismertnek számító koreográfia szerint jártak el. A harmadrendű vádlott belekötött (az ellentmondó kijelentésekből az nem derült ki a tárgyaláson, melyikük ment neki a másiknak a folyosón), majd az elsőrendű vádlott “keménykedett”, a másodrendű pedig “beszállt a balhéba”.
A vádirat szerint képességeiknél az iskolában sokkal rosszabbul telesítő vádlottak azt hangoztatták: a tanév végének közeledtével idegesek voltak, de először nem akarták megverni az áldozatot, csupán szólni neki, hogy “vegyen vissza”, de amikor az kilépett a kapun, az elsőrendű vádlott megütötte, a válaszpofon után pedig a másik két fiú azért kapcsolódott be a verekedésbe, hogy ne essen bántódása a barátjuknak.