A lengyel agrárminiszter szerint a Bizottság közös agrárpolitikáról alkotott jövőképe még mindig a 20 évvel ezelőtti tapasztalatokon alapul, ahelyett, hogy figyelembe venné a 10-30 év múlva várható feltételeket, így a dinamikusan növekvő élelmiszerszükségleteket. Marek Sawicki brüsszeli tudósítóknak arról is beszélt Varsóban, hogy milyen új kritériumokat kellene figyelembe venni a jövőben a direkt támogatások újraelosztása során.
Hivatalba belépő elnökségként is markáns lengyel álláspontot vázolt fel a közös agrárpolitikáról Varsóban Marek Sawicki lengyel agrárminiszter, amikor brüsszeli tudósítókkal, köztük a BruxInfó újságírójával találkozott. A tárcavezető, aki a következő hat hónapban elnökli majd az agrártanács üléseit, úgy vélte, hogy a Bizottság még tavaly ősszel nyilvánosságra hozott közleménye a közös agrárpolitikáról meglehetősen elavult, húsz évvel ezelőtti tapasztalatokon alapul, nem pedig a 10 és 30 év múlva várható körülményeken, amelyek azt sugallják, hogy az EU-nak többet kellene fektetnie a növekvő globális szükségletek fedezésére az élelmiszertermelésbe. A miniszter szerint 2050 körül a jelenleginél 70 százalékkal több élelmiszerre lesz szükség az éhes szájak jóllakatására.
Marek Sawicki megjegyezte, hogy a KAP-nak egyre több elvárásnak kell megfelelnie, mint a klímavédelem és a környezetbarát gazdálkodás. A költségvetést ezért ehhez kellene szabni. „Ezért a büdzsé a következő hétéves időszakban nem lehet kevesebb a jelenleginél” – hangsúlyozta.
A lengyel vidékfejlesztési miniszter úgy vélte, hogy a közös agrárpolitika mai formájában az a tényező, ami a legkomolyabban aláássa a tisztességes versenyt a belső piacon. Arra célzott, hogy a balti termelők még mindig háromszor kevesebb hektáronkénti támogatást kapnak, mint az ugyanazt a terméket előállító német kollégáik. A reform során azonban nem az a cél, hogy mindenki azonos szubvencióban részesüljön – tette hozzá. Varsó azt javasolja, hogy a jövőben három objektív kritérium alapján fizessenek évente egyszer a gazdálkodóknak közvetlen jövedelemtámogatást. A direkt támogatás alap összetevője a termelésbe vont terület felülete lenne. Ez kiegészülhetne a nehezen megművelhető földeknek nyújtott támogatással. A harmadik tétel és szempont pedig a valamilyen különleges természeti értéket jelentő területek lennének, amelyek korlátozzák a gazdákat a termelésben.
Sawicki szerint a direkt támogatás a közös agrárpolitikai büdzsé 30-50 százalékát tenné ki. A fennmaradó részt az „aktív mezőgazdasági üzemfejlesztésre” fordítanák a második, vidékfejlesztési pillérből, ami az agrárgazdaságok versenyképességének javítását, vagy a fiatal farmerek számára kedvező feltételek nyújtását szolgálnák. A lengyel jövőkép értelmében a tagállamok döntenék el, hogy milyen irányban fejlesszék mezőgazdaságukat, nem pedig a „túlbürokratizált szabályok, amelyek jelenleg a KAP-ot jellemzik”. Bírálta azt a gyakorlatot, ami alanyi jogon juttat jövedelemtámogatást a gazdáknak, egy bizonyos szinten túl már egyáltalán nem téve érdekelté őket abban, hogy beruházzanak és termeljenek.
Sawicki szerint a nagyüzemeknek járó kifizetések tervezett korlátozásáról szóló vita eltereli a figyelmet a lényegről, arról, hogy a közvetlen kifizetések kisebbek lehetnek ott, ahol a forrásokat inkább a fejlesztésre és a termelés növelésére fordítják. Rámutatott, hogy a lengyel mezőgazdaság fejlesztés hét éves tapasztalata szerint az erős második (vidékfejlesztési pillér) nagy mértékben hozzájárult a lengyel feldolgozóipar átalakulásához, ami szerinte jelenleg a legmodernebb egész Európában.
