Az alkotmányügyi bizottság azt javasolja, hogy a munkahelyteremtő beruházás is legyen olyan közérdekű cél, amelynek esetében lehetséges ingatlanokat kisajátítani.

A testület hétfőn terjesztette a Ház elé a közfoglalkoztatási törvényjavaslathoz benyújtott, zárószavazás előtti módosító indítványát. Ennek értelmében akkor lehetne munkahelyteremtő beruházások megvalósításához ingatlant kisajátítani, ha a beruházás legalább kétmilliárd forint teljes költségigényű, és legalább száz új munkahely megteremtését biztosítja.
Ez a rendelkezés a közfoglalkoztatási törvény kihirdetését követő nyolcadik napon lépne hatályba.
Az alkotmányügyi bizottság javaslatának indoklásában Balsai István, a testület fideszes elnöke kifejti, hogy a hatályos szabályozás az ingatlan kisajátítását akkor teszi lehetővé, ha azt a törvényben részletesen sorolt közérdekű célok alátámasztják, a magyar jogrendszerben azonban eddig elmaradt a kisajátítási célból közérdekűnek minősülő és a más magyar jogszabályok szerint közérdekűnek vagy kiemeltnek minősülő célok harmonizációja. “A hatályos szabályok mellett a kohéziós, regionális munkahely-teremtési célokat is szolgáló zöldmezős beruházások – mivel a hatályos kisajátítási jogcímek e beruházásokra gyakran nem alkalmazhatók – megvalósulása ingatlanspekulációs okokból meghiúsulhat” – olvasható a dokumentumban, amely hivatkozik a beruházások kiemeltté minősítésére is, emlékeztetve, hogy azok esetében a törvény a legalább 90 millió forint teljes költségigényű és legalább 15 új munkahely megteremtését biztosító beruházást kiemelésre érdemesnek minősíti.
A bizottsági javaslat e jogszabály fogalomhasználatát átveszi, de “arányos, indokolt mértékű, magasabb küszöbértéket alkalmaz” – írja Balsai István, hangsúlyozva, hogy a javasolt új, kisajátítási jogcím továbbra sem biztosít korlát nélküli felhatalmazást a kisajátításra, mivel a törvényben megfogalmazott garanciákat továbbra is alkalmazni kell.