Az Országgyűlés elfogadta a népegészségügyi termékadóról, közismertebb nevén a chipsadóról szóló törvényt. A döntés fő oka a magyar lakosság nemzetközi összehasonlításban is rendkívül rossz egészségi állapota.

A Vidékfejlesztési Minisztérium szerint a népegészségügyi termékdíj bevezetésének egyik hasznos hozadéka a magyar gyümölcstermelés fellendülése lesz. Az egészséges táplálkozási szokások támogatása a hazai mezőgazdasági termékeknek kedvez, segíti a helyi termelés és az élelmiszerbiztonság megerősítését.

Az új adónemet szeptember 1-jével öt termékcsoportra vetik ki, ezeknél a termékdíj mértéke: a megengedettnél több cukrot tartalmazó üdítőitaloknál literenként 5, energiaitaloknál viszont – ahol a koffeintartalom a mérték – ugyanezen mennyiségnél 250 forint. Az előrecsomagolt cukrozott készítmények esetében kilogrammonként 100 forint, sós snackeknél és az ételízesítőknél 200 forint a termékdíj.

A törvény alapján üdítőitalnak minősül a 25 százalék gyümölcstartalomnál kevesebbet, cukorból viszont 100 milliliterenként 8 grammnál többet tartalmazó ital, kivéve a sűrítményeket, koncentrátumokat, szörpöket. Energiaitalnak az számít, amely 100 milliliterenként 10 milligrammnál több koffeint tartalmaz. A sós snackek után akkor kell termékadót fizetni, ha sótartalmuk meghaladja 100 grammonként az 1 grammot. Az ételízesítők közül pedig azok adókötelesek, amelyek sótartalma meghaladja az 5 grammot 100 grammonként. Nem adókötelesek a gyermektápszerek, a ketchup, a mustár és azon sózott ételesítők, amelyek sótartalma nem haladja meg a 15 grammot. Ugyancsak nem kell népegészségügyi termékadót fizetni a levesek és mártások után.

A termékdíj kizárólag az előrecsomagolt termékekre vonatkozik, úgynevezett egyfázisú adóról van szó, ami azt jelenti, hogy az áruk értékesítőinek kell befizetniük az adóhatósághoz. A termékdíj megfizetése alól többek között azok kaphatnak mentességet, akik éves szinten 50 kg, illetve 50 liternél kevesebbet adnak el az érintett termékekből.

Az adóból 20 milliárd forint bevételre számít a költségvetés.