Elvitték a rendőrök és a fővárosi büntetés-végrehajtási intézetbe szállították Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatóját csütörtök reggel – közölte Molnár Lajos, a volt főigazgató védője az MTI-vel.

Az ügyvéd elmondta: a család értesítette őt arról, hogy a volt főigazgatót csütörtök reggel a rendőrség elvitte a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetbe.
Mint a védő hozzátette, ebből arra lehet következtetni, hogy a bíróság már elrendelte a kémkedéssel gyanúsított Galambos Lajos előzetes letartóztatását, hivatalosan azonban ő erről nem kapott tájékoztatást.
Az ügyvéd hangsúlyozta: védence továbbra is tagadja az ellene felhozott vádakat.
A volt titkosszolgálati vezetők és a volt titkosszolgálati miniszter ügyében – az előzetes letartóztatásról – másodfokon csütörtökön várható döntés a Fővárosi Ítélőtáblán. Az MTI megkereste a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának a vezetőjét, aki későbbre ígért információkat.
A Hír Televízió értesülései szerint a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa előzetes letartóztatásba helyezte Galambos Lajost. A másodfokú bíróság megváltoztatta az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság végzését, amelyben csak házi őrizetet rendeltek el. A többi gyanúsítottnál egyelőre nem ismert az ítélőtábla döntése.
A Budapesti Katonai Ügyészség a másik volt NBH-főigazgató, Laborc Sándor és Szilvásy György volt titokminiszter esetében is előzetes letartóztatást indítványozott, de a Fővárosi Bíróság első fokon mindkettőjüket elengedte – olvasható a Hír TV honlapján.
Szilvásy Györgyöt és Galambos Lajost kémkedéssel, Laborc Sándort bűnpártolással gyanúsítja a katonai ügyészség.