Az elmúlt napokban Ajka város számvevőszéki ellenőrzésével kapcsolatban téves információk jelentek meg a sajtóban.

Az elmúlt napokban Ajka város számvevőszéki ellenőrzésével kapcsolatban olyan információk jelentek meg a sajtóban, amelyek szerint az Állami Számvevőszék egymillió forintos bírságot szabott ki a közbeszerzési törvény megsértése miatt. Azonban az Állami Számvevőszék nem hatóság, ezért bírságot sem szab ki, megállapításokat, javaslatokat tesz, illetve szükség szerint eljárást kezdeményez, ahogy azt tette Ajka város esetében is.

Az ÁSZ 2010. december 14-én fejezte be Ajka város ellenőrzését. A helyszíni vizsgálat ideje alatt, 2010. október 19-én a közbeszerzési törvény előírásainak megsértése miatt a Közbeszerzési Döntőbizottságnál jogorvoslati eljárást kezdeményezett. A Közbeszerzési Döntőbizottság az ÁSZ jogorvoslat-kezdeményezése alapján megindította az eljárást, D. 824/14/2010 számú határozatával megállapította a jogsértést, és az Önkormányzatot egymillió forint összegű bírság megfizetésére kötelezte.

Az Ajka várossal kapcsolatos megállapítások részletesen olvashatók az ÁSZ honlapján.