A devizahiteleknél az árfolyamrögzítés – maximum 36 hónapos időszakra szóló – lejárta után a gyűjtőszámlán felgyülemlett adósság havi törlesztőösszege nem haladhatja meg a rögzített árfolyam alkalmazási időszak alatti utolsó törlesztőrészlet összegének 15 százalékát. Emellett a devizakölcsönök törlesztése a mindenkori árfolyamon történik – olvasható a kormany.hu-n.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter hamarosan megjelenő rendelete előírja, hogy nem terhelhető az ügyfélre közjegyzői díj az árfolyamrögzítéssel járó hitelszerződés-módosításért, illetve az alapján tett tartozás elismerő nyilatkozatért. A közjegyzői munkadíj és költségtérítés megfizetésére a hitelező pénzügyi intézmény köteles. Az MTI megkérdezte a Magyar Bankszövetséget, Müller János vezető tanácsadó annyit mondott: akkor mondanak véleményt, ha megjelenik a z erről szóló kormányrendelet.

A kormany.hu emlékeztet: az augusztus 12-én életbe lépett árfolyamrögzítéshez kapcsolódó gyűjtőszámla-hitel létesítés közjegyzői díjáról a kormány képviselői korábban szakmai szintű egyeztetést kezdeményezett a bankszövetség és a Magyar Országos Közjegyzői Kamara képviselőivel. A közjegyzők 10-20 ezer forintos közjegyzői díj megállapítását kérték, ezt a javaslatot a kormány nem fogadta el, a bajba jutottak rendkívül nehéz, minden forint kiadásra érzékeny pénzügyi helyzetére tekintettel – áll a dokumentumban.

Ismertetik: az árfolyamgáttal a svájci frank hitelek törlesztő árfolyamát 180 forinton, az euróét 250 forinton, a jenét 200 forinton rögzítik a programban résztvevőknek átmeneti időre, legfeljebb 36 hónapig, amit írásban kell kérni december 31-ig.

A rögzített árfolyam és az ezt meghaladó tényleges törlesztési árfolyamok közötti különbségre a hitelező speciális célú, forint jelzáloghitelt nyújt, gyűjtőszámlát nyit, aminek a fedezete ugyanaz a lakóingatlan, mint a devizahitel esetében. A gyűjtőszámlahitel végső lejárata nem lehet korábbi, mint a devizakölcsöné.

A Magyar Állam készfizető kezesként felel a gyűjtőszámlahitelből eredő tartozások 100 százalékáért a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka alatt, továbbá kezesként felel a gyűjtőszámlahitelből eredő tartozások 25 százalékáért a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka záró időpontját követően.

Az árfolyamrögzítési lehetőség az életbiztosítási vagy lakás-előtakarékossági szerződéssel kombinált devizakölcsönökből eredő tartozásokra is kiterjed.

A gyűjtőszámlán összegyűlő összeg forint alapú hitelként a bankok számára is törvényben előírt 3 havi bankközi kamatlábbal (BUBOR) kamatozik, ami jelenleg 6,09 százalék. Ezáltal a bank nem tesz szert profitra a gyűjtőszámlára nyújtott hitelen – hangsúlyozzák.

Az árfolyamrögzítés időszaka alatt a jelenlegi árfolyamszinteken számítotthoz képest a törlesztőrészlet svájci frank esetén 30 százalékkal, japán jen esetén 20 százalékkal, euró alapú hitelek esetén pedig közel 10 százalékkal lesz alacsonyabb.

A kormány felhívja az érintettek figyelmét, hogy mindenkinek nagyon komolyan át kell gondolnia, hogy érdemes-e az árfolyamrögzítést kérnie, vagy nem. Nagyon fontos, hogy az adós a bankkal kommunikáljon a számára legelőnyösebb megoldás megtalálása érdekében. Az az adós, aki ha nehezebben is, de képes fizetni a megnövekedett svájci frank árfolyam ellenére a törlesztőrészletet, annak mindenképpen jobb, ha az eredeti szerződési feltételek változatlansága mellett továbbra is törleszti – mutatnak rá.

A programban minden jelzáloghiteles részt vehet – függetlenül attól, hogy lakáscélú vagy szabad felhasználású jelzáloghitelt vett fel -, aki rendesen tudta törleszteni a havi részleteket, vagy minimális hátralékkal rendelkezik. Ez mintegy 100 ezer családot érint.

Az a hiteladós élhet a lehetőséggel, akinek a devizakölcsönből származó fizetési késedelme nem haladja meg a 90 napot, aki nem áll fizetéskönnyítő program hatálya alatt, és akinek a devizakölcsön végső lejárata 2014. december 31. napját követő időpont, a fedezetül szolgáló, zálogjoggal terhelt lakóingatlan pénzügyi intézmény által meghatározott forgalmi értéke a fedezetként történő elfogadáskor nem haladta meg a 30 millió forintot.

Az árfolyamgátat igénybe vevő és arra jogosultságot szerző devizahitel adósok a törvény szerint a jogosultság megszerzését követő 2. hónaptól számíthatnak a csökkentett összegű törlesztőrészletre. A kormány ugyanakkor bejelentette, hogy jogszabály-módosításokkal el kívánja érni, hogy az első sikeres igénylők akár már a szeptemberi törlesztőrészletet a rögzített árfolyamon fizethessék – emlékeztetnek.

Az állami támogatású Fészekrakó Programban résztvevők is jogosultak igénybe venni az árfolyamrögzítést.