A magyar internetes névtér működésének szabályai 2012. január 1-jétől olyan rendelkezésekkel egészültek ki, amelyek lehetővé teszik, hogy pedofil, erőszakos, adathalász vagy egyéb jogsértő tartalom esetében a tartalomhoz elérést biztosító domain név rövid idő alatt felfüggesztésre, illetve zárolásra kerüljön.

A Domainregisztrációs Szabályzat legutóbbi módosítása révén a .hu alatti alternatív vitarendezés már nem csak akkor vehető igénybe, ha egy domain név önmagában sért valamilyen jogot vagy jogos érdeket, hanem akkor is, ha az alatt jogsértő tartalom érhető el.

Ezen eljárás szabályait tartalmazó, szintén 2012. január 1-jétől hatályos szabályzat szerint ilyen ügyekben az eljárást az interneten közzétett káros és jogsértő információk bejelentésére felállított bejelentő szolgáltatás (hotline) működtetője indíthatja meg, dönteni pedig az ún. Hotline Döntnöki Fórum hivatott. A viszonylag gyors eljárás végén az adott domain név akár zárolásra is kerülhet, ami azt jelenti, hogy a domain név technikai működése felfüggesztésre kerül, azaz az alatt többé nem érhető el a korábbi tartalom. Emellett a domain név átruházhatósága is felfüggesztésre kerül, azaz azt nem lehet majd átadni másnak.

A teljes cikk elérhető itt→