Újabb kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés. A képviselők a hét első napján törvénybe foglalhatják az eddig bevezetett, valamint a nyárra tervezett rezsicsökkentéseket, míg kedden az egyházügyi törvény módosítását kezdhetik tárgyalni.

A Ház ülése hétfőn 13 órakor a megszokott rendben kezdődik, a napirend előtti felszólalásokat az interpellációk, majd az azonnali kérdések és kérdések követik.

A határozathozatalok során fideszes képviselők kezdeményezésére törvényben rögzíthetik a január 1-jével elrendelt tízszázalékos gáz-, villany- és távhőár-csökkentést, valamint a lakossági víz-, csatorna- és szemétszállítási díjak július 1-jétől tervezett ugyanilyen mértékű mérséklését.

Ugyancsak kormánypárti kezdeményezésre elítélhetik Viviane Reding uniós igazságügyi biztos Tobin-ügyben tett lépéseit. A parlament határozati javaslatban hívhatja fel a brüsszeli politikust, hogy tegyen meg mindent az európai igazságügyi együttműködés megvalósulása érdekében.

Zárószavazás várható emellett a köznevelési törvény módosításáról, amelyet a kereszténydemokrata Michl József kezdeményezett a közelmúltban bevezetett jogszabály gyakorlati alkalmazása során felvetődött kérdések rendezésére.

A hétfői ülésnap végén az erdőtörvény módosításáról kezdődik általános vita, majd feltehetően az esti óráktól korábban tárgyalni kezdett javaslatok kerülnek ismét napirendre.

Kedden az egyházügyi törvény alaptörvény változtatásával összefüggő módosításait kezdi tárgyalni a Ház.

A nap további részében terítékre kerül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tavalyi beszámolója, a fémkereskedelemről szóló törvényjavaslat, valamint a közraktározásról szóló jogszabály-változás.