Öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a román legfelső bíróság Relu Fenechiu liberális párti közlekedési minisztert egy korrupciós perben.

A pénteken közölt ítélet első fokon született, a vádlott fellebbezhet.

A Mediafax hírügynökség szerint Fenechiu benyújtotta lemondását a miniszteri tisztségről, és ideiglenesen Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök fogja irányítani a szaktárcát. Az új tárcavezetőt is a liberális pártnak kell jelölnie.

Fenechiut bűnrészesként hivatali hatalommal való visszaélésben találták vétkesnek: 2002 és 2005 között az általa birtokolt vagy vezetett cégek egy állami áramszolgáltató vállalatnak használt transzformátorokat adtak olyan feltételek mellett, mintha újak lettek volna, és ezáltal mintegy 6 millió lej (csaknem 400 millió forint) kár érte az állami vállalatot.

A volt miniszter az említett időszakban Iasi megyei önkormányzati képviselő és parlamenti képviselő volt.
Az ítélet szerint az állami vállalat két volt vezérigazgatóját 6-6 év börtönbüntetésre ítélték, a kereskedelmi igazgatót 7 év szabadságvesztésre.

Fenechiu 2012 decembere óta tölti be a közlekedési miniszteri tisztséget.

Februárban az Európai Bizottságnak a román igazságszolgáltatási reformok állapotát értékelő jelentése bírálta a bukaresti kormányt amiatt, hogy több olyan tagja van, akiknek az igazságszolgáltatással gyűlt meg a bajuk. A szóban forgó személyek egyike Fenechiu volt. Victor Ponta miniszterelnök akkor azzal érvelt, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, és közölte, hogy csak akkor kell távoznia a miniszternek a kormányból, ha elítéli a bíróság.