A szellemi tulajdonjog védelmét szolgáló, a korábbinál szigorúbb törvényt fogadott el a kínai parlament pénteken. A jogszabályt két év tárgyalást követően, jogászok, jogi szakértők bevonásával és a nemzetközi szabályozást is figyelembe véve fogadták el.

A védjegyekkel és márkanevekkel visszaélők a korábbinál súlyosabb büntetésre számíthatnak, kárpótlásként például mostantól akár három millió jüant (111 millió forint) is megfizettethetnek velük, amennyiben a bíróság bűnösnek találja őket. Ez a korábbi határ hatszorosa.

Nemcsak a visszaélést elkövetőket, hanem az abban segítőket is büntetik a jövőben, így a márkanév bejegyzési procedúrát bonyolító ügynökségeknek is fokozottan kell figyelniük klienseikre. Ha az általuk bejegyzett vállalatokat bizonyíthatóan szellemi jogsértésen – ebben az esetben márkanév-lopáson vagy védjeggyel való visszaélésen – érik, az ügynökségeknek maguknak is büntetést kell fizetniük. A legsúlyosabb esetekben akár tevékenységüket is felfüggeszthetik.

A korábbinál fokozottabban védik a “nagy márkákat” is az országban, így a széles körben ismert, nagynevű vállalatok kérhetik a logójukhoz nagyban hasonlító új logók és márkák regisztrációjának tiltását. Erre korábban nem adódott lehetőség, így fordulhat elő például, hogy az országban az amerikai Starbucks kávéház mellett hasonló emblémát használó Starbocks, Starrbucks, Starbuck és Storbucks üzletek sora várja a fogyasztókat.

A szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos polgári jogi peres esetek száma jelentős emelkedést mutat az országban. A legfelsőbb bíróság statisztikái szerint 2012 során több mint 83 ezer ilyen ügyet tárgyaltak a kelet-ázsiai országban, amely több mint 44 százalékos emelkedés 2011-hez képest. Az újonnan bíróság elé kerülő ügyek száma ennél is nagyobb mértékben, 46 százalékkal nőtt.