Elfogadta a parlament hétfőn a temetkezésről szóló törvény módosítását, amely bevezeti a szociális temetést. Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztését 233 igen szavazattal, 71 ellenében, két tartózkodás mellett hagyták jóvá a képviselők. A kormánypártiak igennel szavaztak, az ellenzéki frakciók nemmel.

Szociális temetésnél a hozzátartozót nem terhelik költségek, az állam ingyenesen biztosít sírhelyet és koporsót vagy urnát, gondoskodik a holttest hűtéséről, szállításáról. A hozzátartozó azt vállalja, hogy ő vagy akit felkért, közreműködik az elhunyt temetésre való előkészítésében (mosdatásában, felöltöztetésében), a sír kiásásában és visszahantolásában, a koporsó vagy az urna szállításában a temetőn belül, továbbá a sírba helyezésben vagy az urnaelhelyezésben. Ha a haláleset kórházban történt, vagy az elhunytat felboncolták, az intézmény készíti elő a holttestet a temetésre.

A szociális temetést az elhunyt hozzátartozói kérhetik az önkormányzattól 2014. január 1-jétől.

A fenntartó minden köztemetőben köteles külön parcellát kijelölni a koporsós vagy urnás szociális temetésre.

Ha a hozzátartozó szociális temetést igényelt, de nem tudja teljesíteni az említett feladatokat, az önkormányzat közköltségen temetteti el az elhunytat. Ez esetben a temetési költségek hagyatéki teherként érvényesíthetők.

A törvénymódosítás egyebek mellett arról is rendelkezik, hogy kórházak 200 méteres körzetében nem lehet temetkezési irodát létesíteni vagy működtetni.

A kormány májusban fogadta el a szociális temetésről szóló javaslatot. A Belügyminisztérium akkor hívta fel a figyelmet arra, hogy az új temetkezési lehetőség nem zárja ki, hogy a gyászoló családok továbbra is igénybe vegyék a köztemetés lehetőségét. Ebben az esetben azonban a temetés költségét álló önkormányzat a hagyatékból igényt tarthat anyagi kompenzációra.