A Budapesti I. és XII. kerületi Ügyészség Gyermek- és Ifjúságvédelmi Részlege az Újpesten leleplezett ún. „pedofilhálózat ügyben” tizennyolcadik életévét meg nem haladott személy sérelmére elkövetett kerítés bűntette és más bűncselekmények miatt összesen 11 terhelttel szemben vádat emelt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A vádirat lényege szerint, 2006. augusztusa és 2011. novembere közötti időszakban G. Richárd I. rendű, D. Béla II. rendű vádlottak – részben P. Károly III. rendű vádlott közreműködésével – kiskorú, jellemzően a 14. életévét már betöltött fiúkat szereztek meg fajtalanságra külföldi állampolgárságú férfiak részére azért, hogy ennek fejében tőlük ellenszolgáltatásban részesüljenek.

A kiskorú sértettek beszervezésére a módszer az volt, hogy I. rendű vádlott az általa megismert, láthatóan kiszolgáltatott élethelyzetben lévő kiskorúaknak alkalmanként 20.000.- Ft körüli összeget ígért arra az esetre, ha az általa megjelölt személlyel szexuális kapcsolatot létesítenek. Ezeket a kiskorúakat a későbbiekben arra vette rá, hogy hasonló életkorban lévő ismerőseiket – azonos célból – neki bemutassák, melyért nekik további pénzösszegeket ígért.

A vádlottak fentiek szerinti közreműködése révén összesen 17 kiskorú fiú létesített szexuális kapcsolatot anyagi ellenszolgáltatás fejében a külföldi állampolgárságú férfiakkal.

A vád tárgyává tett cselekmény jogi minősítése – más bűncselekmények mellett: a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 207. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés a) pontjának II. fordulata szerint minősülő tizennyolcadik életévét meg nem haladott személy sérelmére elkövetett kerítés bűntette, amelynek a törvény szerinti büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.