A cafeteria juttatást és az ahhoz kapcsolódó adót is támogatja az állam akkor, ha a közfoglalkoztatási jogviszony legalább három hónapra jön létre – egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet tervezet, amely a kormány honlapján jelent meg, és a közfoglalkoztatás támogatását meghatározó, 2010-es rendeletet módosítja.

A módosítás másik helyén a cafeteriát az Erzsébet-utalványra szűkíti a tervezet. A cafeteria juttatás – a közfoglalkoztatás teljes idejére – nem haladhatja meg a 24 ezer forintot, a támogatás pedig 70-100 százalék lehet.

A tervezet két változatot tartalmaz arra, hogy a munkaügyi kirendeltség milyen sorrendben közvetítse ki közfoglalkoztatásra a munkanélkülieket. Az első változat meghatározza a sorrendet, míg a második az illetékes miniszterre bízza a sorrend meghatározását.

Az első változatban első helyen állnak az ellátásra nem jogosult álláskeresők, másodikon a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők, a harmadikon a rehabilitációs ellátásban részesülők.