Indokolatlan és emelt összegű fizetési felszólítási díjak, „rejtett” szerződéses költségek, nem megfelelő panaszkezelés – többek közt ilyen problémák jellemzik az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat világszerte a Consumers International (Fogyasztók Világszervezete) felmérései alapján. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége hasonlóakat tapasztalt Magyarországon is, ezért kéri: amennyiben a fogyasztók általuk tisztességtelennek vélt szerződési feltételekkel, indokolatlan díjakkal találkoznak, jelentsék azt be a Szövetségnél.

Mióta 1963. március 15-én John F. Kennedy elnök az amerikai kongresszus előtti beszédében kiemelten kezelte a fogyasztói jogok fontosságát, azóta ezt a napot a “Fogyasztók világnapja”-ként emlegetik, amely egyben kiváló alkalom a fogyasztók érdekében történő világméretű fellépésre. A Fogyasztók Világszervezete (CI) – és ezzel együtt a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége is, amely a CI teljes jogú tagja – fellép annak érdekében, hogy az elektronikus hírközlési szolgáltatók teljesítsék az alábbi követelményeket:

1. A fogyasztóknak megfizethető és megbízható minőségű szolgáltatás nyújtása

2. Az elektronikus hírközlési szerződéseket és azok szerződési feltételeit a jogszabályoknak megfelelően, közérthetően, áttekinthetően fogalmazzák meg.

3. Tisztességes és átlátható számlázási gyakorlatot alakítsanak ki és alkalmazzanak.

4. Biztosítsák megfelelően a fogyasztók számára a személyes adataikhoz való hozzáférés és az adatokkal való rendelkezés jogát.

5. Megfelelően kezeljék a fogyasztók panaszait, azokat részletesen vizsgálják ki és érdemben adjanak választ rá, érhető megfogalmazással.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége ezúton is kéri a fogyasztókat, hogy a szükséges lépések megtétele érdekében jelentsék be a feosz@feosz.hu e-mail címen, ha úgy vélik, jogaikat megsértették. Ezzel együtt, ha egyedi vitájuk támad a szolgáltatóval, forduljanak a fővárosi és a megyei békéltető testületekhez azért, hogy az ingyenesen, gyorsan kerüljön megoldásra.