Eltörölné a roamingdíjat és megtiltaná az ingyentelefonálás blokkolását az Európai Parlament a csütörtökön elfogadott távközlési jogszabálycsomag értelmében.

Az EP egyrészt jövő december 15-től eltörölné a külföldi mobiltelefonálásért és hívásfogadásért fizetendő felárat, az úgynevezett roamingdíjat (magyarul barangolási díjat), másrészt az úgynevezett netsemlegesség fogalmának megteremtésével megtiltaná az internetszolgáltatóknak, hogy gazdasági vagy egyéb okokból akadályozzák vagy lassítsák egyes internetes szolgáltatások működését.

Vagyis a jövőben a mobilinternetet is szolgáltatók nem tehetik majd meg, hogy a percdíjakból származó bevételek fenntartása érdekében egyszerűen blokkolják az olyan, interneten keresztül ingyenes telefonálást és üzenetküldést lehetővé tevő alkalmazások működését saját mobilinternet-hálózataikon, mint amilyen például a Skype vagy a Viber. Az Európai Elektronikus Távközlési Hatóságok Testülete, a BEREC jelentése szerint a Skype működését 2012-ben több szolgáltató lassította vagy ellehetetlenítette.

A jövőben viszont a szolgáltatóknak “az interneten zajló forgalmat a feladótól, a címzettől, az adattípustól, a tartalomtól, a résztvevő készülékektől, a szolgáltatástól vagy alkalmazástól függetlenül bármilyen megkülönböztetés, korlátozás és beavatkozás nélkül, egyenlő módon kell kezelniük” – szögezi le az Európai Parlament.

Az EP közleménye rámutat, hogy az új szabályozás sem fogja megtiltani a szolgáltatóknak, hogy saját igény szerint elérhető videoszolgáltatást (video-on-demand, VOD) vagy felhőszolgáltatást nyújtsanak ügyfeleiknek, de ezek miatt nem korlátozhatják más szolgáltatások számára az internethozzáférés sebességét vagy minőségét.

Az EP által elfogadott szöveg szerint az internet működését csak bírósági határozat végrehajtása esetén, a hálózat biztonságának fenntartása érdekében, vagy átmeneti hálózati túlterheltség megelőzése céljából lehet akadályozni, és minden korlátozásnak átláthatónak, diszkrimináció-mentesnek és arányosnak kell lennie, továbbá a szükségesnél hosszabb ideig nem tartható fenn.

A roamingdíjakat úgy törölné el az EP, hogy a szolgáltatóknak mindössze azt tenné lehetővé a jogszabály, hogy “korlátozott mértékű használati díjat” szabjanak ki, ha valaki “visszaélésszerűen” veszi igénybe a szolgáltatást.

A jogszabály elfogadása úgynevezett rendes jogalkotási eljárásban történik. Eszerint uniós jogszabályt csak az EP és a tagállamok szakminisztereit tömörítő tanács együttes beleegyezésével lehet alkotni. A tanács a kérdést legutóbb tavaly decemberben vitatta meg, de még nem határozott. Egy tanácsi forrás tudatta, hogy a tagállamok bekezdésről bekezdésre rágják át magukat a javaslaton az ezzel foglalkozó munkacsoportban, a tanács pedig az év második felében esedékes olasz elnökség alatt alakíthatja ki közös álláspontját a kérdésben, és akkor kezdhet egyeztetéseket az EP-vel a konszenzusos javaslatról.