Jelentős mértékben felemelik a szennyező cégek büntetését a kelet-kínai Sanghajban, a környezeti terhelés visszaszorítására irányuló intézkedések részeként.

A városi tájékoztató szolgálat jelentése szerint a hatósági igazolvánnyal nem rendelkező szennyezőket a jövőben a jelenlegi 100 ezer jüan (3,6 millió forint) helyett akár 500 ezer jüanig (18 millió forint) terjedő összeggel is sújthatják. A büntetés legalacsonyabb összege is nő: 10 ezer jüan (360 ezer forint) helyett 50 ezer jüanra (1,8 millió forint).

A “visszaeső bűnözőket” és azokat, akik nem tesznek lépéseket kibocsátásuk csökkentéséért, a hatóságok naponta fizetendő büntetéssel is kényszerítik, ennek összege az eredeti, egyszeri büntetéssel egyenlő. Nemcsak a cégeket, hanem vezetőjüket is külön megbüntetik majd a szennyezésért – áll a dokumentumban.

A szigorra az előírások betartatásának kikényszerítése érdekében van szükség, a jelenlegi büntetések ugyanis túl alacsonyak, a cégek számára nem kellően elrettentőek – indokolta a döntést a városi törvényhozás.

A pénzbüntetésen túl magasabb áramárakat is alkalmaznak a nyomásgyakorlás eszközeként – határozott a szervezet.

A hatóságok a környezetszennyezés visszaszorítása érdekében a városi vállalatok ellenőrzésének fokozását is bejelentették, korábban ennek elmaradása miatt szintén jelentős kritika érte a szerveket.

A városi környezetvédelmi hatóságok és a hivatalnokok maguk is a nagyobb szigorra számíthatnak, így súlyos büntetést kapnak, amennyiben nem tartatják be a szabályokat. A korrupt hivatalnokok hivatali és bírósági büntetésre is számíthatnak, a törvénysértések bejelentését a lakosok körében kifejezetten erre az célra létrehozott forróvonallal és pénzjutalommal ösztönzik.