A „MOL Blue Card” elnevezés nem jegyezhető be közösségi védjegyként pénzügyi és kereskedelmi szolgáltatások tekintetében – mondja ki C-468/13 P. számú MOL vs. OHIM ügyben hozott végzésében az Európai Unió Bírósága.

A MOL a „MOL Blue Card” elnevezést szerette volna közösségi védjegyként bejegyeztetni pénzügyi és kereskedelmi szolgáltatások tekintetében az Unió alicantei védjegyhivatalánál (OHIM). A védjegybejegyzési kérelemmel szemben azonban egy spanyol bank felszólalással élt, arra hivatkozva, hogy a kérdéses elnevezés megtévesztően hasonlít a javára korábban már bejegyzett „BLUE”, „BLUE BBVA” és „TARJETA BLUE BBVA” közösségi védjegyekre. Miután az OHIM helyt adott a felszólalásnak, a MOL a Törvényszék előtt támadta meg a védjegyhivatal döntését.

2013. június 27-én meghozott ítéletében a Törvényszék megállapította, hogy a magyar olajipari cég és a spanyol bank védjegyei egymáshoz hasonlóak, az azokkal érintett szolgáltatások pedig megegyezőek. Következésképpen a Törvényszék kimondta, hogy az OHIM határozatában megállapított következtetések helyesek, és elutasította a MOL keresetét.

A MOL a Törvényszék ítélete ellen fellebbezést nyújtott be az Európai Bírósághoz.

Végzésében az Európai Bíróság elutasította a MOL fellebbezését.