Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága nem állapított meg szabálytalanságot az alapvető jogok biztosa részéről a józsefvárosi tűcsereprogramot érintő jelentéssel összefüggésben, ugyanakkor felkérte Székely Lászlót, hogy a jövőben fordítson még nagyobb figyelmet a hivatal pártatlanságára – ismertette a testület keddi, zárt ülésen hozott döntését Rubovszky György, a bizottság kereszténydemokrata elnöke újságírókkal.

Rubovszky György az ülést követően kifejtette: az alapjogi biztos összefoglaló jelentést juttatott el neki pénteken, s ezt a testület tagjainak is kiadta. E szerint Székely László belső fegyelmi vizsgálatot rendelt el a jelentésre vonatkozóan, a vizsgálat még folyamatban van – tette hozzá, jelezve, hogy a zárt ülésre tekintettel részletkérdésekről nem tud nyilatkozni.

Meghallgatását követően Székely László a sajtó képviselőinek elmondta: a bizottság elfogadta beszámolóját és megállapította, hogy semmiféle törvénysértés nem történt.

Az ombudsman elmondta azt is, hogy egy kollégája ellen fegyelmi eljárás indult. A hivatal munkatársa annyiban hibázott, hogy azt a látszatot keltette, mintha befolyásolhatná a jelentés elkészítésének időpontját.

Újságírói kérdésre válaszolva az ombudsman hozzáfűzte: nem felel meg a valóságnak, hogy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) beadványa és az ombudsmani jelentés 90 százalékban megegyezne.
Hozzátette, hogy a civil szervezet beadványainak az elmúlt évek során mintegy felerészben adott helyt az ombudsman, tehát nem állítható, hogy a TASZ valamiféle kiemelt ügyfele lenne az alapvető jogok biztosának.

Székely László nem kívánta kommentálni Kocsis Máté VIII. kerületi fideszes polgármester korábbi megjegyzését, mely szerint “befészkelte magát a droglobbi az ombudsmani hivatalba”. Az ombudsman – mint mondta – politikai véleményeket nem értékel.

Egy kérdésre válaszolva Székely László megjegyezte: nem mond le, annak nagyon súlyos üzenete lesz, akkor kerülhet rá sor, ha Magyarországon ellehetetlenült az alapjogvédelem.

A konkrét eset kapcsán az ombudsman kitért arra, hogy május végén sürgették a civilek a hivatalt, minél előbb jelenjen meg a jelentés, amihez joguk van. A jelentés azonban három és fél hónappal később, szeptember közepén látott napvilágot. Ennek pedig az az oka, hogy ennyi ideig tartott vizsgálat, a jelentés pedig a korábbi tervezetekhez képest nem csekély változtatásokat is tartalmazott.

Kedden a zárt ülés indokaként a kormányoldal azt hozta fel, hogy döntést előkészítő anyagokról, illetve személyes adatokról van szó.

Székely László meghallgatásról egy hete döntött a parlament igazságügyi bizottságának kormánypárti többsége a Magyar Nemzet néhány nappal korábban megjelent cikke miatt, mely szerint az ombudsmani hivatal a VIII. kerületi tűcsereprogram beszüntetéséről szóló jelentése nyilvánosságra hozásának időzítéséről előzetesen egyeztetett a TASZ-szal. Az ombudsmani jelentés szerint a tűcsereprogram megszüntetése az egészséghez és az egészséges környezethez való jog sérelmének közvetlen veszélyét idézte elő. Az önkormányzat közleményben utasította vissza a jelentés megállapításait.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzet cikkének megjelenése után azt mondta: ha igazak a TASZ és az ombudsmani hivatal közötti levélváltásról megjelent hírek, Székely László biztosnak azonnal távoznia kell.

Rubovszky György akkoriban arról beszélt: a megjelent hírek szerint a biztos hivatala nem teljesítette az objektív és független vizsgálódásra vonatkozó elvárásokat. A hivatal “elfogultan együttműködött” a jelentés tartalmának előkészítésében, és a közzététel időzítésében azzal a szervezettel, amely a vizsgálatot kezdeményezte.

Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, a Fidesz kommunikációs igazgatója az ombudsmani jelentést úgy jellemezte, hogy az egy “koncepciózus, politikailag rendelt, a TASZ által megírt, lejárató” dokumentum.

Kapcsolódó cikk:

Alkotmányos alapjog sérült a tűcsereprogram megszüntetésével – A szenvedélybetegek ellátásáról – Ombudsmani jelentés