Tizenöt, háborús bűnökkel gyanúsított embert fogtak el pénteken Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában. A férfiakat azzal gyanúsítják, hogy részt vettek a strpci vonatrablásban, amelynek során 1993-ban elraboltak, majd meggyilkoltak húsz – többségében muszlim vallású – jugoszláv állampolgárt.

A szerb hatóságok öt személyt fogtak el pénteken hajnalban, míg a boszniai rendőrség 10 embert vett őrizetbe.

Az 1993. február 27-i strpci vonatrablás áldozatai közül 16-nak a maradványait azóta sem találták meg. A Belgrádból a montenegrói Bar felé haladó, egy néhány kilométeres szakaszon Bosznia-Hercegovinán keresztül haladó vonatból elhurcolt több áldozat – a Szerbia és Montenegró alkotta Jugoszlávia állampolgárainak – holtteste egy tóból került elő.

A hágai Nemzetközi Törvényszék korábban háborús bűnökért – köztük a strpci mészárlásért – életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a boszniai szerb Milan Lukicot, a vérengzést elkövető fegyveres csoport parancsnokát. 1998-ban a vád koronatanúja a bíróságon azt mondta: a strpci vonatrablás felbujtója Vojislav Seselj, a Szerb Radikális Párt elnöke volt.

A szerb kormány a Strpciben történteket háborús bűnöknek nyilvánította. Az 1991-1995-ös délszláv háborúban több mint 100 ezren vesztették életüket, és milliók hagyták el otthonukat.