A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsához kerül a nyelvvizsga-bizonyítványok vesztegetéssel történő megszerzésének ügye – közölte a Budapest Környéki Törvényszék sajtószóvivője.

Koszta János tájékoztatása szerint a Monori Járásbíróság egyesítette az Sz. I.-né és 40 társa ellen vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyet az Sz. Gy. és 75 társa ellen indult büntetőüggyel, egyúttal döntött arról, hogy a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsához kerüljön. A végzések ellen nem lehet fellebbezni.

A sajtószóvivő közölte, hogy mindkét ügy tárgya az ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központ Origó akkreditációjú nyelvvizsga-bizonyítványainak vesztegetéssel történő megszerzése.

Koszta János felidézte, hogy az ügyben szereplők között 61, fegyveres testület hivatásos állományában szolgálatot teljesítő ember van, 45 rendőr, 10 pénzügyőr, négy büntetés-végrehajtási alkalmazott, valamint két tűzoltó.

A Monori Járásbíróság szerint felvetődött, hogy a nyelvvizsga-bizonyítvány vesztegetéssel megszerzésének egyes mozzanatai rendőrségi épületben történtek.

A törvény szerint katonai büntetőeljárásnak van helye a rendőrség hivatásos állományú tagja által a szolgálati helyen, illetve a szolgálattal összefüggésben elkövetett más (nem katonai) bűncselekmény miatt, ezért az ügy a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsához került.

A sajtószóvivő hozzátette: az új vádirat az alapvád kibővítését jelenti.

A vád szerint a nyelvvizsga-bizonyítványok korrupciós megszerzésére szakosodott bűnszervezet tíz évig tevékenykedett. Tagjai személyesen, újságokban, szórólapokon toborozták azokat, akik pénzért akartak német vagy angol nyelvből közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgához jutni. A jelentkezőktől százezer és kilencszázezer forint közötti összeget kértek.

A vádlottak között vannak az ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központjának egykori munkatársai, valamint a budapesti NovoSchool Kft., a vecsési Studium 98 Nyelviskola és Oktatási Központ Kft. és a TIT Teleki László Ismeretterjesztő Egyesület váci szervezetének alkalmazottai. A bűnszervezet tagjai vesztegetéssel előre megszerezték az írásbeli és laborfeladatokat, ezekből személyre szabott megoldásokat készítettek, és a vizsgázók e-mailben vagy személyesen kapták meg. A vizsgáztatók a szóbelin előre egyeztetett kérdéseket tettek fel. Havonta átlagosan harmincan jutottak így nyelvvizsgához.

Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője korábban arról tájékoztatott, hogy a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség a nyár végén 1009 gyanúsítottal szemben fejezte be a nyomozást, és 41 ember ellen emelt vádat önálló intézkedésre jogosult személy által, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt a Monori Járásbíróságon. Több mint kilencszáz gyanúsított esetében vádelhalasztást alkalmazott, huszonötöt megrovásban részesítettek, körülbelül harminc emberrel szemben pedig – mivel nem lehetett bizonyítani bűncselekmény elkövetését – megszüntették a nyomozást.

A 41 vádlott tárgyalása múlt kedden kezdődött a Budapest Környéki Törvényszéken. Mivel a vádelhalasztás ellen hetvenhatan panasszal éltek, ellenük vádat emeltek. A bíróság jelezte, hogy a cselekmények összefüggése okán indokolt az ügyeket egyesíteni. Koszta János akkor elmondta, hogy a 76 ember közül többen fegyveres testület hivatásos állományában teljesítenek szolgálatot, az ő ügyükben katonai bíróság jár el, ha a bűncselekményt a szolgálati helyükön vagy a szolgálati viszonyukkal összefüggésben követték el, ezért lehetséges, hogy az ügy – mind a 117 szereplővel – katonai bíróságon folytatódik.

Kapcsolódó cikk:

Nyelvizsgabotrány – Rendőrök, ügyvédek és egyetemi oktatók is a vásárlók között – Elkezdődött a negyvenegy vádlottas büntetőper