Tavasszal lép majd hatályba az az új uniós jogszabály, amelyet kedden fogadott el az Európai Parlament (EP) strasbourgi plénuma, és amely gyakorlatilag minden tagállam számára lehetővé teszi, hogy meghatározott indokokra hivatkozva, saját hatáskörben tiltsa meg az uniós szinten egyébként engedélyezett génmódosított organizmusok (GMO) köztermesztését saját területükön.

Az EP sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a javaslatot 480 EP-képviselő támogatta, 159-en szavaztak ellene és 58-an tartózkodtak.

A GMO-k uniós engedélyezési szabályai tavaly tavasszal kerültek ismét reflektorfénybe. Egy-egy GMO-ról ugyanis két bizottságnak és az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságnak (EFSA) kell döntenie. Ha az EFSA támogatja és egyik bizottság sem ellenzi, akkor az Európai Bizottság köteles kiadni a termesztési engedélyt, amely az egész Európai Unióra érvényes. Ez alól csak az úgynevezett védzáradék alkalmazásával bújhat ki minden tagállam, amelyet eredetileg nem erre a célra találtak ki, és amelynek nagyon szigorú feltételei vannak.

A tagállamok kormányainak képviselőiből álló tanács csak akkor tudja megakadályozni az engedély kiadását, ha az uniós tagok minősített többsége határozottan ellene szavaz. Tavaly tavasszal egy GMO-kukorica esetében nem volt meg ugyan a súlyozott minősített többség, de szám szerint a tagországok döntő hányada ellenezte az engedély kiadását. Ez mozdította ki a patthelyzetből a most elfogadott jogszabály tervezetét.

Az új jogszabály magát az engedélyezési eljárást nem változtatja meg, de minden tagállamnak lehetőséget ad arra, hogy betilthassák GMO-k termesztését saját területükön. Hivatkozhatnak például környezetvédelmi szempontokra, várostervezési igényekre, társadalmi és gazdasági hatásokra, más termékek szennyezésére, vagy agrárpolitikai célokra. A tagállamok egyes konkrét növényfajtákat, vagy egyes tulajdonságot hordozó növényeket is betilthatnak.

A magyar érdekek érvényesültek GMO-ügyben kedden az Európai Parlamentben (EP), amikor a képviselők megszavazták a GMO-k termesztésének tagállami tiltását lehetővé tevő jogszabály módosítását – szögezte le a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kommentálva az EP döntését. 

“Magyarország számára kiemelten fontos stratégiai érdek, az Alaptörvényben is megfogalmazott célkitűzés, hogy biztosítsuk a magyar mezőgazdaság GMO-mentességét” – áll a tájékoztatóban.

Magyarország a több mint négy éve folyó tárgyalások során mindvégig arra törekedett, hogy legyen egy hatékony eszköz, amely alapján egyszerűbb a tiltás, mint a jelenlegi rendszerben. Magyarországnak meghatározó szerepe volt a megállapodás elérésében. A kedden elfogadott jogszabály módosítás alapján egyszerűbb lesz a GMO-k termesztésének tiltása – tartalmazza a FM tájékoztatója.