A Kecskeméti Járási Ügyészség a cégek fiktív átjátszása és eltüntetése kapcsán költségvetési csalás, közokirat-hamisítás és sikkasztás bűntette miatt 59 személlyel szemben emelt vádat. A Kecskeméti Járási Ügyészség a több, mint 160 gyanúsítottat érintő nyomozás eredményeként a bűnszervezet 7 tagjával, közöttük ügyvédekkel és könyvelőkkel, valamint további 52 személlyel szemben emelt vádat.

 A rendelkezésre álló adatok szerint a bűnszervezet 51 éves vezetője a bűnszervezet tagjaként megvádolt egyik ügyvéd ötletadó kezdeményezése és jogi iránymutatásai alapján 2009 és 2012 között egy összehangoltan működő, a tagok által „cégtemető szolgálatnak” nevezett szervezetet hozott létre, amelynek célja kifejezetten adó- vagy egyéb tartozással rendelkező gazdasági társaságok fiktív átvétele volt. A társaságok átvételének egyik feltétele volt, hogy azok időpontjára a cégeknek a nyilvántartásaikban vagyonuk már nem lehetett, ezért azokat még a cégeladás előtt ügyvédek és könyvelők közreműködésével, különböző szerződésekkel kivonták a cégekből. Volt olyan társaság is, amelyik ilyen módon 82 millió forint pénzeszközt vont ki a cégvagyonból.

A bűnszervezetben résztvevő könyvelők feladata az átvett cégek iratanyagának szakmai ellenőrzése, különböző fiktív ügyletek könyvelése, továbbá a vagyon esetleg más könyveléstechnikai módszerekkel való eltüntetése volt. A társaságok átvételét követően a bűnszervezet tagjai az átvett céget működtetni nem kívánták.

A bűnszervezet tevékenysége kiterjedt arra is, hogy a valós működés látszatának keltése érdekében a későbbi felszámolási vagy más hatósági eljárásokban a gondosan ellenőrzött és „rendbe rakott” cégiratokat átadják, az adóhatóság előtt a belépett új ügyvezetők előre egyeztetett nyilatkozatokat tegyenek.

A bűnszervezetet irányító budapesti férfi a meghirdetett „cégmentő” tevékenységre jelentkező ügyfelektől az eladósodottság mértékétől függően, általában a rendezetlen tételek 10%-ának megfelelő összeget, de legalább 500 ezer forintot kért. A vádlottak a fenti módon összesen 148 cég átjátszásában és vagyonkimentésében vettek részt.

A vádlottak terhére rótt, bűnszervezetben elkövetett bűncselekményeket a törvény húsz évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

A vádlottak az eljárás jelenlegi szakaszában már szabadlábon védekeznek, ügyükben a Kecskeméti Járásbíróság fog ítéletet hozni.