Két Tolna megyei város, Dombóvár és Bátaszék is ajánl fel területet a Belügyminisztérium (BM) felhívására új börtön építésére, elsősorban a foglalkoztatás várható bővülése miatt.

Dombóvár képviselő-testülete legutóbbi rendes ülésén egy 6,8 hektáros sportingatlan felajánlásáról döntött, amelyet 44 millió forintos becsült értéken tartanak nyilván.

Bár a helyi építési szabályzat azon a területen nem teszi lehetővé a börtön építését, mert nincsen odavezető út, és ennek megépítését nem is vállalja az önkormányzat, több szempontból előnyt élvezhet a város – olvasható a képviselő-testület elé terjesztett javaslatban. A többi között van lehetőség arra, hogy a terület közelében vagy az intézeten belül az 500 férőhelyes börtönben a fogvatartottak több mint felét foglalkoztassák.

Szabó Loránd (Természetesen Dombóvár Közéleti Egyesület) polgármester a javaslatban azt írta: a testületnek arról kellett döntenie, hogy a foglalkoztatás bővülésének előnye mennyiben ellensúlyozza az önkormányzati vagyon csökkenését.

Bátaszéken a március 12-i közmeghallgatáson jelentette be a város vezetése, hogy foglalkozik a börtön építésének lehetőségével – mondta Bozsolik Róbert (független) polgármester. A helyi képviselő-testület dönt az intézethez szükséges terület felajánlásáról – tette hozzá.

A polgármester szerint a 6400 lakosú városban a tervezett 250 alkalmazott foglalkoztatása jelentősen bővítené a munkahelyek számát. A remélt előnyök között említette azt is, hogy helyi vállalkozások részvétele az építkezésben, majd az üzemeltetésben növelné az iparűzésiadó-bevételt. A lakosság véleményét akkor kéri ki az önkormányzat, ha bekerül abba a körbe, amellyel a BM tárgyalást folytat a beruházásról – jegyezte meg.

Börtönépítésre ajánl fel területet Bátonyterenye önkormányzata is

Bátonyterenye önkormányzata is földterületet ajánl fel új börtön megépítésére a Belügyminisztérium felhívására – a Nógrád megyei város képviselő-testülete erről pénteken rendkívüli ülésen döntött.

Letovai Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester az ülés elején elmondta: mivel több lakossági fórumot és – testületi ülés keretében – közmeghallgatást is tartottak az ügyben, az ülésen már nem nyitnak vitát.

A név szerinti szavazáson nyolc képviselő igennel, négy nemmel szavazott.

A döntés szerint a testület térítésmentesen ajánl fel a kisterenyei ipari parkban két, közművekkel ellátott, összesen csaknem négyhektárnyi beépítetlen területet, amely igény esetén 588 négyzetméteres önkormányzati területtel bővíthető. Emellett bérlőkijelölési jogot biztosít a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) 15 önkormányzati lakásra, és még 2,5 hektáros, lakóház építésére alkalmas területet ajánl fel a személyi állomány lakhatására.

A határozati javaslat kimondja: az ajánlat kedvező elbírálása esetén a testület felhatalmazza a polgármestert az ingatlanok tulajdonjogának térítésmentes átadására, kivéve, ha a folyamatban lévő helyi népszavazás eredményeként a képviselő-testületnek ezzel ellentétes döntést kell hoznia.

A pályázati felhívás szerint a legalább 500 személyes börtön építését 2017-ben kezdenék meg, és 2018-2019-től működne.

Nógrád megyéből Balassagyarmat is jelentkezett a pályázatra, a nyugat-nógrádi város önkormányzata az 1845-ben épült, túlzsúfolt fegyház és börtönt szeretné kiváltani a beruházással.

Terület felajánlásáról döntött e célra korábban a Tolna megyei Dombóvár és Bátaszék önkormányzata, csütörtökön pedig Szolnok és Békéscsaba közgyűlése is.

A minisztérium pályázati felhívásában a dél-dunántúli, dél-alföldi, észak-alföldi, észak-magyarországi, valamint közép-magyarországi régióban keres új börtön építésére alkalmas területet. A tárca szerint az 500 fogvatartottat befogadó büntetés-végrehajtási intézetekben foglalkoztatott 250 ember legalább 25 százaléka felsőfokú végzettségű lesz. A börtönöket 2017-ben kezdik építeni, az intézetek 2018-ban vagy 2019-ben kezdhetik meg működésüket.