A törvényesség helyreállításának nevezte Matteo Renzi olasz kormányfő a római parlament által megszavazott új korrupcióellenes jogszabályokat, amelyek egyebek között ismét bűncselekménynek minősítették a mérleghamisítást.

Matteo Renzi az általa vezetett kormány sikerének nevezte a korrupcióellenes küzdelmet erősítő törvénycsomagot. Az olasz miniszterelnök kijelentette: tavalyi kinevezésekor megígérte Olaszországnak, hogy fellép a korrupció ellen és ezt most teljesítette. “Olaszországba visszatért a törvényesség” – hangsúlyozta Matteo Renzi.

A két év parlamenti munkával megszületett, múlt héten elfogadott korrupcióellenes törvénycsomag szigorította a kiszabható büntetések mértékét, és visszahelyezte az olasz büntetőjogba a mérleghamisítás bűncselekményét, amelyet 2002-ben a Silvio Berlusconi vezette kormány eltörölt. A mostani reform értelmében tőzsdén jegyzett vállalat esetében a mérleghamisításért 3-tól 8 évig terjedő börtön járhat, tőzsdén nem jegyzett vállalat esetében 1-től 5 évig terjedő büntetés.

Közigazgatási korrupció esetében az elkövető 6-tól 10 évig terjedő büntetést kockáztat, két évvel többet, mint korábban. Jelentősen szigorították a maffiával, vagyis az olasz szervezett bűnözéssel való szövetkezés bűncselekményéért járó büntetést, amelyet 26 évre emeltek. A hatóságokkal való együttműködés esetében a korrupcióval vádolt személy büntetéscsökkentésben részesülhet azzal a feltétellel, hogy teljes egészében visszaszolgáltatja a jogszerűtlenül megszerzett összeget.

A Transparency International nemzetközi jogvédő szervezet tavaly decemberi felmérése szerint az EU tagállamai közül Olaszországban a legnagyobb mértékű a korrupció.

A korrupcióellenes törvénycsomagra az ellenzéki 5 Csillag Mozgalom (M5S) és a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI) nemmel szavazott. A szintén ellenzéki Északi Liga tartózkodott.