Leváltották Romániában az adóhatóság elnökét, aki ellen korrupciós ügy miatt indult büntetőjogi eljárás – közölte a román média.

Gelu Diaconu és helyettese, Mihai Gogancea Vatasoiu lemondását kérte a pénzügyminiszter. Diaconu azt mondta, megvárja, hogy leváltsák, mert ártatlannak vallja magát. Dacian Ciolos román miniszterelnök jelezte, hogy Diaconunak távoznia kell, mert az adóhatóságnak meg kell őriznie hitelességét.

A román korrupcióellenes ügyészség szerdán indított bűnvádi eljárást több személy ellen, köztük Nicolae Paun és Madalin Voicu parlamenti képviselő, valamint az adóhatóság két vezetője ellen. Európai uniós és román állami pénzek rendeltetésellenes felhasználása, valamint jogtalan megszerzése miatt vizsgálódnak a két törvényhozó ellen.

A vádhatóság bűnpártolással és hivatali visszaéléssel gyanúsítja az adóhatóság két vezetőjét. Azt róják fel nekik, hogy Voicu közbenjárására rendeletet adtak ki, amelyben mentesítettek társadalombiztosítási járulék fizetésének kötelezettsége alól olyan személyeket, akiket csak papíron alkalmaztak a vizsgálat tárgyát képező, meg nem valósult két uniós programban.

Diaconu szerint a szóban forgó rendelet az ügyben közvetlenül érintetteknél valójában lényegesen több személyre vonatkozott, mert előtte az adóhatóság jelképes jövedelmek, valamint gyermeknevelési támogatás után számolt fel aránytalanul magas társadalombiztosítási járulékot, amelyet az adóhatóság a korábbi pénzügyminiszter javaslatára törölt el.

Bő egy hét alatt már a második magas rangú tisztségviselőt váltották le Romániában a korrupcióellenes ügyészség vizsgálatai nyomán. A múlt héten a legfőbb ügyész mondott le, miután azzal gyanúsították meg, hogy jogtalanul állapodott meg a belügyminisztériummal rendőri felvezetés rendszeres igénybe vételéről.