A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Ügyfél Vélemény Vizsgálati Központ Kft. tisztességtelen kereskedelmi és üzleti gyakorlatot folytat a Megbízható Cég Tanúsítvány használatakor, a jogsértésért 7 millió forint bírságot szabtak ki és eltiltották a céget a jogsértő magatartás folytatásától – közölte a GVH.

A kft. 2014 decembere óta folyamatosan hirdeti a “Megbízható Cég” minősítést igazoló tanúsítványt egy ezt jelölő matricával, direkt marketing levelekkel, telefonhívásokkal, és honlapjain. 
    

A GVH feltárta: a minősítést a cég csak internetes keresések alapján adja, megalapozatlanul állítva az általa megvizsgált cégekről, hogy azok megbízhatók. A tanúsítványt arra alapozzák, hogy egy adott internetes keresőmotorral bizonyos, a megbízhatatlanságra utaló szavak (szélhámos, félrevezet, simlis, becstelen, megtévesztő, kókler, becsap) és a vizsgált cég nevének együttes találataira keres rá. Abban az esetben, ha nincs találat, az adott céget megbízhatónak nyilvánítják, és kiállítják a tanúsítványt ellenérték fejében – közölte a GVH.
    

A vizsgálat szerint a kft.-nek  nincs egyértelmű, írásba foglalt kritériumrendszere a tanúsítvány kiállításának szempontjairól, nem ad következetes és világos tájékoztatást annak megszerzéséhez szükséges vizsgálatról. A cég nem rendelkezik egyéb ismeretekkel sem a tanúsítvánnyal rendelkező vállalkozások becsületességéről, üzletpolitikájuk hitelességéről vagy cégvezetésük etikusságáról és tisztességességéről.
    

A GVH a bírság kiszabásakor a jogsértéssel érintett termék értékesítéséből származó bevételekből indult ki. A GVH súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy jogsértésen alapul a vállalkozás üzleti módszerének egésze, és a társaság sok fogyasztót és vállalkozást ért el, amivel jelentős hatást gyakorol a versenyre.