A Jogtudományi Közlöny 1890. évi 14. számában megjelent írás szerzője az a Gruber Lajos, akinek börtönügyi érdeklődése és elkötelezettsége számos tanulmányban megtapasztalható.
„A halálbüntetés állása a törvényhozásokban és a gyakorlatban.
A halálbüntetés és ennek eltörlése tárgyában a londoni Howard-Association évek óta gyüjt adatokat ugy Európa, valamint Amerika több fő államában. Az ez uton elért tapasztalatok mutatják azon rendkivüli bizonytalanságot, mely elkerülhetetlenül jellemzi a halálbüntetés alkalmazását Épen most tette közzé a Howard-társaság erre vonatkozó igen érdekes jelentését, melyet a következőkben ismertetek. (Lásd «Official Statistics And Reports (1890) on Capital Punishment.») [Issued by the Howard Association, London, 1890.]
Angliában és Walesben 1879—1888 bezárólag 672 személyt tartóztattak le gyilkosság elkövetésének terhe miatt. Ezek közül 299-et bünösnek találtak és halálra itéltek, 231-et felmentettek és 142-őt beszámithatlannak nyilvánitottak. A 299 halálra itélt közül majdnem a fele, vagy 145-nek büntetését átváltoztatták, míg 154 esetben végrehajtották a halálos itéletet. A 299 halálra itélt közül 50 nő volt, kik közül 9-et akasztottak fel. Ezen tiz évi időközben az összes bünügyeknél a terheltek 79%-át találták megközelitőleg bünösnek; holott ez megközelitőleg 77%-ot tett ki azon bünügyeknél, a melyeknél jury itélt a vád jogosságának kérdésében; mig ellenben főbenjáró eseteknél az elitélés csak megközelítőleg 45%-ra rugott és a halálbüntetésnek tényleges kiszabása csakis 23%-ot tett ki. Ugy hogy a gyilkossággal terhelteknek sokkal nagyobb kilátásuk van arra, hogy elkerülik az elitélést, mint a bünösök bármely más osztályának.
Az emlitett tiz évben tehát összesen 672 személy ellen folytattak fenyitő vizsgálatot Angliában és Walesben gyilkosság büntette miatt, holott a «coroner» (halottkém) által összehítt és vezetett jury-biróság 1766, a gyilkosság vádjának megállapítására vonatkozó verdiktet hozott ugyanezen idő alatt. (E biróság hivatása, hogy vizsgálatot tartson oly esetekben, a midőn a coroner értesülése szerint hire jár annak, hogy valaki gyanus körülmények közt meghalt.) Tehát nem sokkal többet, mint a gyilkosok egy harmadát sikerült letartóztatni és ellenük a fenyitő vizsgálatot meginditani. 1879-ben 60-at helyeztek vizsgálat alá gyilkosság miatt, ezek közül 34-et elitéltek és 16-ot felakasztottak. 1888-ban, a tiz évi időköz utolsó évében, 90-et tartóztattak le e miatt, kik közül 36-ot itéltek el és 22-őt akasztottak fel.
Francziaországban 1887-ben 683 személyt terheltek főbenjáró büntettek gyanujával. Ezek közül 61% vagy 413-at felmentettek, mig ellenben 270-et vagy 39%-ot bünösnek találtak. Ezek közül 240-nél a verdikt enyhitő körülmények alkalmazásával lett hozva; 28-at itéltek halálra, de ezek közül csak hatnál hajtották végre a halálbüntetést.
Oroszországban egy évszázadnál több idő óta törölték el a halálbüntetést gyilkosságnál, és csak a felségsértés és a kormány elleni erőszaknál alkalmazzák azt még. Az orosz börtönügy vezetője, Galkine Wraskoy, azt irja a Howard-társaságnak: «Nem látok semmi okot fenforogni arra, hogy azon állapothoz visszatérjünk, mely Erzsébet császárnő törvénye előtt létezett, ki a halálbüntetést közönséges gyilkosság esetében eltörölte. Jelenleg azon intézkedések, melyek Szibériában és Saghalien szigetén a fárasztó rabmunkának észszerű elveken leendő szabályozása végett történnek, elegendő alapot nyujtanak nekem azon reményhez, hogy büntető repressiónk elég szigorú lesz a nélkül, hogy uj kódexünkbe a halálbüntetést behoznók.» Erre azt jegyzi meg a Howard-társaság jelentése, hogy igen sok esetben mind ennek daczára ezen orosz pótszer a halál gyorsitásának egy módját létesitette. Pl. mult év november 6-án egy urhölgy, egy politikai számüzött, Karaban 100 ütéssel halálát érte; mig ellenben ugyanazon időben számos más számüzöttet ugyanott arra kényszeritettek, hogy azok az öngyilkosságban keressenek menekülést.
Finnországból azt jelenti de Olivekrona, a svéd legfőbb törvényszék birája, hogy ott 1826 óta nem hajtottak végre halálbüntetést. Mind ennek daczára nem szaporodtak a gyilkosságok ezen 64 esztendő alatt.
Németországban és Ausztriában szintén igen csekély a kivégzések aránya a gyilkosság miatt letartóztatottak és elitéltek számához viszonyitva. Ausztriában körülbelül a bünösnek talált gyilkosok 4%-át végezték ki. Poroszországban 231 halálos itélet közül az utolsó négy esztendőben csak 16-ot vagy 8%-nál kevesebbet hajtottak végre.
Magyarországra vonatkozólag eddigelé még nem lettek Angliában adatok gyüjtve. Jövőre remélhetőleg már rólunk is fognak az ezen tul megjelenő jelentések megemlékezni. Teljesség okáért felemlitem, hogy Székely Ferencz legujabb adatai értelmében nálunk 1880—1888-ig bezárólag 74 esetben hoztak halálos itéletet, melyek közül 27-et, tehát valamivel többet mint egy harmadot, végrehajtottak, u. m. 1880-ban —, 188i-ben 3, 1882-ben 3, 1883-ban 6, 1884-ben 7, 1885-ben 6, 1886-ban 1, 1887-ben —, 1888-ban 1; életfogytiglani fegyházra 34 halálos itélet lett változtatva, 15 évi fegyházra 12, 10 évi fegyházra 1.
(L. Dr. Székely Ferencz: «A magyar büntető-törvénykönyv büntetési és börtönrendszerének jelenlegi végrehajtása és ennek eddigi eredményei». Budapest, 1889. Magyar Jogászegyleti értekezések. XLIV. V. kötet, 3. füzet 11. s köv. 1.).
Svédországban, Norvégiában és Dániában körülbelül minden husz halálos itélet közül egyet hajtanak végre.
A svájczi kantonok némelyikében fél század óta nem fordult elő kivégzés. 1874-ben az egész Svájczban eltörölték a halálbüntetést. 1879-ben a szövetségi alkotmány felhatalmazta a kantonokat azt ismét behozni.”
