Egyre több hitelkártyához ajánlanak pénzvisszatérítési akciókat, azonban ténylegesen csak azok járnak jól, akik tudatosan használják kártyájukat. Hiszen több feltételnek meg kell felelni ahhoz, hogy pozitív legyen a mérleg, megfelelő mennyiségű vásárlást kell lebonyolítani, nem lehet késedelembe esni, és még ekkor is maximalizálva van a visszatérítendő összeg nagysága.

Hogyan is működik a hitelkártya?

Hitelkártya használat során a bank a megkötött szerződésben meghatározott mértékű hitelkeretet nyújtja a fogyasztók részére. Tehát amikor a kártyabirtokos használja a kártyát, maximum a hitelkeret erejéig kölcsönt kap a banktól.

Ez a kölcsön mindaddig kamatmentes, amíg minden hónapban, határidőn belül (általában 30-45 nap) a teljes összeg visszafizetésre kerül. Aki azonban kicsúszik a határidőből, súlyos árat fizethet. Hiszen a hitelkártya az egyik legmagasabb teljes hiteldíj mutatóval (35-40 százalék) rendelkező hiteltermék. A jogszabály úgy szól, hogy a hitelkártya-szerződésekhez, a fizetési számlákhoz kapcsolódó hitelek és az áruhitelek esetén (kivéve az alacsonyabb hitelplafon kategóriába tartozó gépjárműhitelt) a THM nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt összegét.

Ráadásul, ha csak 100 forinttal is elmarad a teljes összeg visszafizetésétől a fogyasztó, akkor is a teljes összegre kamatot kell fizetnie a visszafizetés időpontjáig.

A hitelkártyákhoz egyéb költségek is kapcsolódhatnak, így a kártya kiállításának díja is igen eltérő mértékű a különböző pénzintézeteknél.

Ezen kívül azt is figyelembe kell venni, hogy a hitelkártya konstrukciót nem a készpénzfelvételre találták ki. Az ezzel történő készpénzfelvétel jóval drágább, mintha bankkártyával vennék fel az összeget, és a vásárlásoktól eltérően, ezt a tranzakciót már a végrehajtás pillanatától kamat terheli.

Legyünk körültekintőek! Nem kell azonnal aláírni a hitelkártya szerződést, ha megállítanak minket egy bevásárlóközpontban, vagy áruhitel felvétele mellé ajánlják, hiszen nem aktivált hitelkártya esetén is felmerülhetnek költségeink, mint a kártya díja, vagy számlafizetési díj.

Összefoglalva csak azok válasszák a hitelkártya használatot, akik folyamatosan figyelemmel tudják kísérni a visszafizetési határidőket, és eleget is tudnak tenni a teljes összeg visszafizetésének.