A lízingszerződés felmondása esetén az eredeti teljes futamidőszakra számított lízingdíj áfa-vonzatát a tényleges futamidőszak függvényében arányosítani kell – szögezi le az Európai Unió Bírósága 404/16. számú Lombard Ingatlan Lízing Zrt. ügyben hozott ítéletében.

A Lombard Ingatlan Lízing Zrt. 2006. és 2008. között ingatlanokat adott lízingbe más cégeknek, aminek keretében az ügylet futamideje során számára fizetendő teljes lízingdíjat az ingatlanoknak a lízingbevevők részére történő átadásakor leszámlázta, annak áfa-vonzatát pedig az adóhatóság számára megfizette. A lízingcég később egyes partnerei szerződését a lízingdíj nemfizetése miatt felmondta, az ingatlanokat tőlük visszavette, a kérdéses ügyeletek tekintetében pedig a már befizetett áfát úgy próbálta meg magának jóváírni, hogy kizárólag azon időszak tekintetében maradjon fenn áfa-fizetési kötelezettsége, amelynek során a lízingbevevő a lízingtárgyat ténylegesen használta és a lízingdíjat megfizette. Álláspontja szerint minderre a magyar áfa-szabályok alapját képező uniós héa-irányelv (héa: hozzáadottérték-adó) alapján lehetősége van, hiszen e jogszabály valamely ügylet meghiúsulása esetén lehetővé teszi az adóalap csökkentését.

Az adóhatóság azonban nem ért egyet a lízingcég érvelésével, mivel szerinte a jelen esetben – amelyre még az áfatörvény 2010. január 1-je előtt hatályban volt rendelkezései alkalmazandók – nem a teljesítés meghiúsulásáról, hanem nemfizetésről van szó, amely tekintetében az irányelv megengedi a tagállamoknak az adóalap csökkentése lehetőségének kizárását. Ezen okokból az adóhatóság a lízingcéget az elvégzett adókorrekció miatt adókülönbözet, adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte.

Az ügyben eljáró Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság azt kérdezi az Európai Bíróságtól, hogy a lízingszerződésnek a lízingbeadó általi, a lízingbevevő nem teljesítése miatti felmondása egyet jelent-e az ügylet teljesítésének az irányelv szerinti meghiúsulásával. A magyar bíróság a teljesítés meghiúsulása és a nemfizetés fogalmának pontos elhatárolását is kérte a luxembourgi bíráktól, mivel a vita tárgyát képező ügyletek teljesítése éppen a szerződéses partnerek nemfizetése miatt hiúsult meg.

2017. október 12-i ítéletében a Bíróság mindenekelőtt emlékeztetett arra, hogy a teljesítés meghiúsulásával ellentétben a vételár meg nem fizetésének esete – amikor a tagállamok az irányelv alapján megtilthatják az adóalap csökkentését – nem helyezi vissza a feleket az eredeti helyzetükbe. Ha a vételár teljes vagy részleges meg nem fizetésére a teljesítés meghiúsulása vagy a szerződéstől való elállás nélkül került sor, a vevő továbbra is köteles megfizetni a megállapodás szerinti árat, az eladónak pedig, bár már nem tulajdonosa a terméknek, főszabály szerint továbbra is fennáll a követelése, amelyre bíróság előtt hivatkozhat.

Ezzel szemben az irányelvnek a teljesítés meghiúsulását érintő rendelkezései olyan helyzetekre hivatkoznak, amelyekben vagy visszaható hatályú a szerződés megszűnése, vagy pedig a csak a jövőre vonatkozó felmondás következtében az adós tartozásának kiegyenlítésére irányuló kötelezettsége teljesen megszűnik, illetve egy véglegesen meghatározott összegben kerül megállapításra.

Márpedig a Bíróság megállapítja, hogy a jelen ügyben az egyik szerződő fél felmondással véglegesen megszüntette a lízingszerződést. Ez annyit jelent, hogy a lízingbeadó a lízingelt tárgyakat visszavette a lízingbevevőtől, akitől így már nem követelhette további lízingdíj megfizetését, a lízingbevevő pedig nem szerezte meg e tárgyak tulajdonjogát.

Mindezekre figyelemmel a Bíróság kimondta, hogy a mostani ügyben vizsgált helyzet – amelyben az egyik szerződő fél által eredetileg fizetendő ellenérték véglegesen csökken – az irányelv értelmében nem nemfizetésnek, hanem a teljesítés meghiúsulásának minősül, amelynél az uniós jogszabály alapján az adóalapot csökkenteni kell.