A jelenlegi ötről tíz évre nő a nagykorú román állampolgárok számára kibocsátott biometrikus útlevelek érvényessége: az erről szóló törvénymódosítást szerdán egyhangúlag fogadta el a bukaresti képviselőház.

A 12 év alatti gyerekek útlevelének érvényessége 3 év, a 12 és 18 év közöttieké 5 év marad.

A bukaresti kormány a törvényjavaslat indoklásában egyebek mellett arra hivatkozott, hogy statisztikai becslések szerint a román állampolgárok 20-25 százaléka telepedett le külföldön, akik többnyire a nyári szabadságok időszakában rohamozzák meg az útleveleket kibocsátó hivatalokat. Tavaly a román hatóságok mintegy 30 százalékkal több útlevélkérelemmel szembesültek 2016-hoz képest.

A kormány eredetileg a 25 év felettieknél javasolta az útlevelek érvényességének megduplázását, de az RMDSZ javaslatára a képviselőházban a korhatárt 18 évre csökkentették.

Az RMDSZ szerdai hírlevele felidézte, hogy a magyar szövetség törvényhozói már 2017 decemberében kidolgoztak és iktattak egy saját, az útlevelek rendszerét szabályzó törvénytervezetet, ezt azonban az alsóház szakbizottságai elutasításra javasolták, mivel a kormány utólag átvette az RMDSZ kezdeményezését és saját javaslataként nyújtotta be.

“A törvényalkotás szempontjából nem tartjuk szerencsésnek, ha a kormány a törvényhozók javaslatait egyszerűen csak lemásolja, és elveszi ez által a sikeres kezdeményezés lehetőségét a képviselőktől, szenátoroktól. Sajnos, a ma vitatott tervezet nem az első ilyen eset” – idézte a hírlevél Szabó Ödön a Bihar megyei képviselőt, az RMDSZ törvényjavaslatának kidolgozóját.

A törvény a kihirdetését, illetve közzétételét követően 30 napon belül lép hatályba.