A volt Jugoszlávia utódállamaiban az utóbbi néhány évben visszaesett a háborús bűnösök ellen indított büntetőeljárások száma – jelentette ki Serge Brammertz, a régióban elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) örökébe lépett ENSZ Nemzetközi Törvényszéki Mechanizmusának (MICT) főügyésze Zágrábban.

Brammertz a horvát fővárosban az Igazság Hága után című kétnapos konferencián vesz részt, amelyet az országos Szerb Nemzeti Tanács, a Zágrábi Szerb Nemzeti Kisebbségi Tanács és a Documenta civil szervezet egyesületei szerveztek.

“Minden alkalommal, amikor a régióba jövök, megdöbbent az illetékes tisztségviselők hozzáállása, akik nem mutatnak érdeklődést a háborús bűnösök elítélése iránt, és mindig elszomorít az áldozatok elkeserítő helyzete” – hangsúlyozta a főügyész a konferencián.

Mint mondta, most készíti elő a rendszeres féléves jelentését az ENSZ Biztonsági Tanácsának, amelyben kénytelen lesz megemlíteni, hogy az igazságszolgáltatás és a megbékélés rossz irányban halad a régióban.

Bosznia-Hercegovinán kívül minden évben egyre kevesebb ítélet születik a háborús bűnösök ügyében, a közszférában pedig a háborús bűnösök éltetése és a bűncselekmények tagadása dominál – emelte ki.

“Néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy a kormányok vagy a miniszterek úgy beszéljenek a háborús bűnösökről, mint ma, hősként kezelve őket” – tette hozzá.

“Az elmúlt két évben ennek voltunk tanúi, és ez alól Horvátország sem kivétel” – állapította meg.

Úgy vélte: az NT megszűnése után kisebb intenzitással állítják bíróság elé a háborús bűnösöket. Szavai szerint jelenleg sokkal nehezebb a helyzet, mert a hágai ügyészeknek korábban sokkal nagyobb nemzetközi támogatottságuk volt, amire továbbra is szükség volna, mivel az állami hatóságoknak erre nincs elég forrásuk, sem emberük.

“Amennyiben a politika ünnepli a háborús bűnösöket, hogy várható el, hogy az államügyészek megfelelően végezzék a munkájukat?” – tette fel a kérdést.

Brammertz Zágrábban találkozott Drazen Bosnjakovic belügyminiszterrel és Drazen Jelenic főügyésszel is.

A konferencián részt vesznek még államügyészek Horvátországból, Bosznia-Hercegovinából, valamint Szerbiából, továbbá civil szervezetek, a média képviselői, valamint egyetemek és diplomáciai testületek tagjai.