Az Alkotmánybíróság, az Igazságügyi Minisztérium és a Mathias Corvinus Collegium szervezésében megrendezendő Országos Alkotmánybírósági Szimulációs Verseny ahhoz járul hozzá, hogy a joghallgatók az egyetemen megszerzett elméleti tudásukat a gyakorlatban is kamatoztathassák.

Az Országos Alkotmánybírósági Szimulációs Verseny (ABSZIM), az Alkotmánybíróság, az Igazságügyi Minisztérium és a Mathias Corvinus Collegium közös szervezésű alkotmányjogi versenye, mely lehetőséget biztosít az ország alkotmányjogot (ELTE- ÁJK, PPKE- JÁK, DE- ÁJK, SZTE- ÁJTK, PTE- ÁJK, SZE- DFK, KRE- ÁJK, ME- ÁJK és NKE- ÁKK) hallgató egyetemistáinak, hogy izgalmas jogeseteken és feladatokon keresztül megmérettethessék magukat.

Hasonló típusú versenyként harmadik alkalommal, közös szervezésben először megrendezett ABSZIM-on többek között a tételes alkotmányjogi tudásukat, a természetes jogérzéküket, az érveléstechnikájukat és előadási képességeiket bizonyíthatják a jelentkezők.

A háromfordulós vetélkedő egy online fordulóból, egy jogeset megoldásából, valamint egy szóbeli döntőből áll. A versenyre minden jogi karról jelentkezhetnek 4 fős hallgatói csapatok. Az egyes fordulókban a csapatok tagjai egyéni indulóként versenyeznek, de eredményeiket csapatszinten összesítik a Szervezők, mivel az utolsó, szóbeli fordulóban kizárólag csapatok vehetnek részt, 3 fő “bírói törzskar” és 1 fő “alkotmánybíró” kijelölésével, aki a szóbeli teljesítményével nem csapathelyezésért, hanem különdíjért szállhat versenybe.

A jelentkezőknek az első részben a regisztrációt követően egy tesztsort kell kitölteniük megadott idő alatt.

Regisztrálni március 10. éjfélig van lehetőség, a megoldásokat 2021. március 15. 23:59-ig (közép-európai idő szerint) várják a szervezők.

Regisztráció ITT.

A második fordulóba jutott versenyzők a valódi alkotmányjogi panasz befogadhatósági körülményeire vonatkozó, gondolkodtató feladatot oldanak meg egyénileg.

A döntőbe jutott versenyzőknek, immáron csapatként, az Alkotmánybíróság épületében, annak ülését kell modellezniük. Ennek során a versenyzők bemutathatják egy esettel kapcsolatos alkotmányjogi érveléseiket, miközben belehelyezkednek egy alkotmánybíró szerepébe.

A legjobb eredményt elért csapatnak lehetősége nyílik az Alkotmánybíróság gyakornoki programjában való részvételre, szakmai gyakorlat teljesítésére, valamint az I. helyezett csapat tagjai 150 ezer forint/fő pénzjutalomban is részesülnek, értékes tárgynyeremények mellett.

A II. helyezett csapat tagjai 120 ezer forint/fő pénzjutalomban, értékes tárgynyereménykben, csapatonként egyéves Alkotmánybírósági Szemle előfizetésben részesülhetnek, illetve lehetőségük nyílik az MCC Közjogi Műhelye melletti kutatómunkába is bekapcsolódni.

A III. helyezett csapat 100 ezer forint/fő pénzjutalomban, csapatonként fél éves Alkotmánybírósági Szemle előfizetésben, illetve értékes tárgynyereményben részesül. A “legjobb alkotmánybíró” különdíja 75 ezer forint.

Bővebb tájékoztató, segítség, illetve az első fordulóval kapcsolatos kérdésekkel a Facebook-oldalunkon az alábbi e-mail címen keresztül lehet tájékozódni: jogesetverseny@mcc.hu

Regisztráció ITT.