Megújult a Nemzeti Jogszabálytár honlapja – az  njt.hu! A jogalkotó által életre hívott ingyenes, rendkívül sokrétű, számítógépen és mobiltelefonon egyaránt egyszerűen hozzáférhető jogszabályszöveg-szolgáltatás a formai mellett számos tartalmi újdonsággal is gazdagodott. De mik is ezek? 

A Nemzeti Jogszabálytárban továbbra is megmaradt a bejelentkezéshez nem kötött felület. Ezen kívül van egy belépéssel elérhető platform, mely ügyfélkapus belépéssel, vagy a nemzeti jogszabálytáron történő regisztrációval is hozzáférhető.

A Nemzeti Jogszabálytár alapszolgáltatásai megmaradtak. Továbbra is megtalálhatóak az oldalon az önkormányzati rendeletek, az indoklások tára, a nemzetközi szerződések és a jogszabályfordítások is. Megmaradt a praktikusan használható „közismert jogszabályok” menüpont, ahonnan a normákat ismert elnevezésük alapján tudjuk lekérdezni. Kiemelt helyet kapott továbbá az adott napon hatályba lépő és az adott napon hatályukat vesztő jogszabályok menüpontja is. A keresőfelület továbbra is biztosítja az évszámra és sorszámra keresés lehetőségét. A megtalált normaszövegről számos információt megtudhatunk. Amennyiben az adott jogszabálynak van elérhető fordítása, ezt egy kis zászló-ikon jelzi. A fordítások általában angol nyelvűek, de – például az Alaptörvény esetében – német és francia nyelvűt is találunk. Az adott normaszöveg hatályosságát zöld pipa jelzi. Azt pedig, hogy a zöld pipa ezt jelenti, egy nagyon jól használható jelmagyarázat segítségével tudjuk meg.

Fontos még, hogy egy adott normaszöveg esetében továbbra is megmaradtak az elérhető időállapotok: öt éven belül megtaláljuk a szövegváltozásokat.

Ezen felül a jogszabály mellett egy úgynevezett oldalfa található. Rákattintva – a könnyebb kezelhetőséget biztosító – „tartalmi fát” nyit meg az oldal, melynek segítségével, egy mozdulattal kijelölhető több fejezet, alcím és könnyebben is tudunk lépkedni a normaszövegen belül.

A változáskövető piros és zöld színnel jelöli, hogy mi módosult, illetve mi fog változni a következő időállapotban a konkrét normaszövegben. Újításként a hivatkozott jogszabályszövegek egy kattintással is elérhetők. Ha a hivatkozott norma egy uniós rendelkezés, az NJT az EURLEX oldalára visz. Lehetőség van továbbá erre dedikált keresővel szakaszra és szóra is keresni a szövegen belül.

Szintén az átalakításnak köszönhető, hogy a lábjegyzetek kattintásra a képernyő alján jelennek meg és a hivatkozott jogszabály közvetlenül érhetőek el onnan.

 

Összefoglalva és nagyon lerövidítve: a belépést nem igénylő felület esetében, a korszerűbb design-elemek mellett, a jogszabályi szövegablakban történtek a használatot megkönnyítő változások.

Amennyiben valaki regisztrál a Nemzeti Jogszabálytár oldalán, vagy az ügyfélkapuját használva lép be az oldalra – az újítások most már ezt is lehetővé teszik – további újdonságokkal fog szembesülni. A jogszabály régebbi időállapotának változásait egészen 1990. december 31-ig vissza lehet követni. A jövőbeni normaszöveg-változás három időállapotra korlátozottsága megszűnik. A bejelentkezés előnye továbbá, hogy láthatjuk a keresési előzményeket, kedvenceket tudunk jelölni és látjuk, ha egy jogszabály változni fog.

A témakörök beállításával további plusz információkhoz juthatunk. Jól követhető itt, ha az adott, választott témánkban jogszabályváltozás történt, hiszen az NJT ki fogja dobni számunkra az utolsó megtekintés óta bekövetkezett változásokat. Sőt, ha megadjuk az e-mail címünket, akár a témakörökbeli jogszabályok, akár a kedvencként jelölt jogszabályok változásairól elektronikus levélben is értesülhetünk.

További újítás, hogy egy jogszabály mellett az oldalmenüben tárgyszavakkal is lehet keresést indítani, illetve itt megtalálhatóak a jogszabályi kapcsolatok is.

A Nemzeti Jogszabálytár nagyon fontos újítása, hogy telefonos applikációként is elérhető, mind Android, mind pedig iOS felhasználók számára.

“A Nemzeti Jogszabálytár alapvető célja, hogy napi ügyeink viteléhez jogszabályi segítséget kapjunk”összegezte Orosz Mária, a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. jogi tartalomszolgáltatási igazgatója a Jogi Fórumnak adott intejújában. A teljes beszélgetés ITT elolvasható.