A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény 47. §-beli „volt haszonbérlő” fogalmának az az értelmezése, amely szerint a volt haszonbérlőt kizárólag akkor illeti meg előhaszonbérleti jog, ha a haszonbérbeadó még a szerződés tartalma alatt az annak lejártát követően hatályba lépő újabb szerződést köt, lehetőséget ad arra, hogy a haszonbérbeadó kijátssza a „volt haszonbérlőt” megillető előhaszonbérleti jogot – szögezi le az Alkotmánybíróság III/1245/2020. számú, alkotmányos követelményt megállapító határozatában.
Az Alkotmánybíróság hivatalból eljárva megállapította, hogy a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 46. § (1) bekezdés a) pontjának és 47. § (1) bekezdésének alkalmazása során alkotmányos követelmény, hogy a volt haszonbérlőt a haszonbérleti jogviszonya jogszerű megszűnését követően is megilleti az előhaszonbérleti jog akkor, ha azt már a megelőző haszonbérleti jogviszonya idején is jogszerűen gyakorolta, de a joggyakorlása rajta kívül álló, neki fel nem róható okból nem vezetett eredményre.
Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az indítványozó bíró a törvény 47. § (1) bekezdés „közvetlenül” szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. Álláspontja szerint az a többletkövetelmény, hogy az előhaszonbérletre csak az legyen jogosult, akinek a haszonbérleti szerződése a haszonbérleti ajánlat közlését „közvetlenül” megelőző napon jár le, vagy azon a napon még nem szűnt meg, a tulajdonos jogainak megóvása szempontjából nem szükséges, ugyanakkor a huzamosabb ideje haszonbérlőként gazdálkodó személy haszonbérlet fenntartásához fűződő jogát szükségtelen mértékben korlátozza. Az indítványban kifejtettek szerint a sérelmezett jogszabályhely sérti a tulajdonhoz való jogot, a természeti erőforrások védelméhez, fenntartásához és megőrzéséhez való jogot, valamint a jogállamiságból fakadó jogbiztonság és normavilágosság elvét.
Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a törvény 47. §-beli „volt haszonbérlő” fogalmának az a kategorikus értelmezése, amely szerint a volt haszonbérlőt kizárólag akkor illeti meg előhaszonbérleti jog, ha a haszonbérbeadó még a szerződés tartalma alatt az annak lejártát követően hatályba lépő újabb szerződést köt, ugyan a nyelvtani értelmezés módszere alapján elfogadható, de bizonyos körülmények között nyilvánvaló ellentétbe kerül a jogintézmény céljával. Ez az értelmezés ugyanis lehetőséget ad arra, hogy a haszonbérbeadó kijátssza a „volt haszonbérlőt” megillető előhaszonbérleti jogot oly módon, hogy a haszonbérleti szerződés lejártával bármilyen rövid időre is (akár egy napra) saját használatba veszi a termőföldjét annak érdekében, hogy megszakítsa a „volt haszonbérlő” lehetséges használatának folytonosságát. Ez a „volt haszonbérlőt” megillető előhaszonbérleti jog jogintézményének lényegében a kiüresítését jelentené, egyúttal azon birtokpolitikai célkitűzés magvalósításának akadályozását, amelyet a törvényhozó a „volt haszonbérlő” előhaszonbérleti jogosultságának a törvény 46. § (1) bekezdés a) pontjában (osztott) első ranghelyen történő rögzítésével fejezett ki.
Az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezés vonatkozásában megállapította azt az értelmezést, amely összhangban van az Alaptörvénnyel. E szerint alkotmányos követelmény, hogy a volt haszonbérlőt a haszonbérleti jogviszonya jogszerű megszűnését követően is megilleti az előhaszonbérleti jog akkor, ha azt már a megelőző haszonbérleti jogviszonya idején is jogszerűen gyakorolta, de a joggyakorlása neki fel nem róható okból nem vezetett eredményre. Mivel az Alkotmánybíróság meghatározta, hogy a támadott jogszabályt hogyan lehet az alkotmányos követelményeknek megfelelően értelmezni, így az alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére nem volt szükség, ezért az erre irányuló bírói kezdeményezést a testület elutasította.
