Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke szerint az 1,2 milliós romániai magyarságból eddig több mint 550 ezren szerezték meg a magyar állampolgárságot a kedvezményes honosítás során. Sándor Krisztina szerint sokan vannak Erdély-szerte, akik még honosíthatók.

Az EMNT ügyvezető elnöke és Csomortányi István, az EMNT-vel partnerségben működő Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke Kolozsváron tartott sajtótájékoztatót csütörtökön a honosításról és választási regisztrációról. Az általuk elmondottakról a két szervezet sajtóirodája adott ki közös közleményt.

Sándor Krisztina kijelentette: a két szervezet aktivistái arra készülnek, hogy késő őszig felkeressék a még nem honosított személyeket, és segítséget nyújtsanak nekik a magyar állampolgárság kérelmezésében. Hozzátette: az EMNT honosítási tanácsadással foglalkozó irodáiban az elmúlt hónapokban megnövekedett az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt.

“A magyar állampolgárság felvétele kötelezettségekkel is jár, így ha valaki esetében név- vagy lakcímváltozás történt, vagy ha a családban házasságkötés, születés vagy haláleset következett be, azt jelezni kell a magyarországi hatóságoknak is” – mondta Sándor Krisztina.

A sajtótájékoztatón elhangzott:

akik részt kívánnak venni a jövő évi magyarországi választásokon, de nem rendelkeznek magyar állampolgársággal, még idén ősszel – szeptember-október folyamán – kérelmezzék, hiszen csak így biztosítható, hogy időben le tudják tenni állampolgársági esküt.

Csomortányi István bejelentette: az elkövetkező időszakban intenzív regisztrációs kampányba is kezdenek, amely során a magyarországi választói névjegyzékbe még nem regisztrált erdélyi magyar állampolgároknak segítenek e művelet elvégzésében. A politikus úgy vélte: nemcsak jog, hanem kötelesség részt venni a jövő évi magyarországi parlamenti választásokon, hiszen ez “a nemzet határok feletti újraegyesítésének a kifejeződése”.