Az már nem is kérdés, hogy kell-e hőszigetelés! Az energiaárak egyre csak emelkednek, s érezhetően nem ugyanazt a dinamikát követik, mint amit a havi bevételeink produkálnak. Persze elvétve akadnak kivételek, de most vegyük alapul az átlag lakosságot. Utóbbi esetében aligha tévedtünk nagyot az állítással. (X)


Egy szó, mint száz, a lényeg, hogy tisztán kirajzolódnak a trendek és a jövő afelé mutat, hogy egyrészt minél takarékosabbnak kell lenni az energiával, másrészt pedig, amit csak lehet, azt megújuló energiaforrásból kell fedezni. Természetesen magánszemélyként nem intézkedhetünk az óriások helyett, de akad néhány dolog, amit mi magunk is megtehetünk. A környezet védelmén felül mondjuk a saját magunk, illetve a családunk védelméért, illetve a kiadásaink optimalizálásának érdekében egészen hatékony lépéseket tehetünk.

Nem kell ám valami elvont dolgon elkezdeni töprengeni, vagy olyan dolgokat megfogadni, amelyeket úgyse tudunk betartani. Elég első körben racionálisan átgondolnunk, hogy hol tudunk spórolni, megtakarítani. Jó kiindulás, hogy lekapcsoljuk az elektronikus eszközeinket, amikor nincs rájuk szükségünk, hogy nem fűtünk 30 fokra, ha senki sincs otthon és még ezeknél is sokkal jobb, ha elkezdjük megtervezni a házunk hőszigetelését.

Miért jelent olyan sokat a hőszigetelés?

Az ingatlan hőszigetelésével rengeteg energiát megspórolhatunk. Ha fázósak vagyunk, vagy nem szeretünk 20 fok alatti hőmérsékleten ücsörögni naphosszat, akkor könnyen előfordul, hogy már ősszel is be-bekapcsoljuk a fűtést. Az ezzel kapcsolatos költségek tehát már egészen korán elkezdenek összegyűlni, s nem csak a téli időszakkal kell számolnunk, bár igaz, hogy az nagyobb költséget jelent. Ami a fűtést illeti.

Emellett nem szabad elfeledkezni a hűtésről sem. Nyáron sem mindegy, hogy milyen hőfokon tengetjük mindennapjainkat, hogy napi hány órán keresztül pörögnek a lakásban szanaszét a ventilátorok és mennyit megy a klíma azért, hogy legalább elviselhetővé, ha nem is komfortossá tegye a környezetünket.

A ház hőszigetelése révén nyáron és télen is energiát spórolhatunk! Segítségével nyáron tovább megőrzik a falak a hűvösebb levegőt és ha mégis a klímára fanyalodunk, sokkal nagyobb hatékonyságra számíthatunk, így a gép kevesebbet és rövidebb ideig fog működni, hogy elérje ugyanazt az eredményt, amit korábban. Télen pedig a meleg levegőt őrizhetjük meg a hőszigeteléssel sokkal hatékonyabban, s így a fűtésszámlán spórolhatunk rengeteget.

Hungarocell hőszigetelés: kedvező ár, jó minőség?

A polisztirol hőszigetelés gyorsan elkészül, tökéletes szigetelés készíthető, alakítható ki vele, s mindezt a lehető legkedvezőbb árfekvésben érhetjük el. Minőségét hosszútávon megőrzi és kiváló eredményeket biztosít. A Hozo hőszigetelés webáruházban polisztirol hőszigetelő rendszert is vásárolhat, felkészítve otthonát minden évszakra.

A hungarocell hőszigetelés nedves falazatra, nedves környezetbe azonban nem való, mert nem ereszti át a párát. Ezért arra is gondolni kell, hogy időnként szellőztetni is kell a hungarocellel hőszigetelt házban – bár ez egyébként is tanácsos. A házak homlokzatára esztétikus és ideális hőszigetelést alakíthatunk ki hungarocell hőszigetelő lapokkal.